karpat.in.ua

Ukrajnában nem lesz semmilyen áram- és gázlekapcsolás a fűtési idényben – Smihal

A mostani fűtési idényben nem lesz semmilyen áram- és gázlekapcsolás Ukrajnában, a kormány megtiltotta a szolgáltatóknak a fogyasztók lekapcsolását – jelentette ki Denisz Smihal miniszterelnök kedden sajtókonferencián, adta hírül az rbc.ua hírportál.

A jelentés szerint a kormányfő Zaporizzsjában a médiának nyilatkozva kiemelte: „semmiféle gáz- vagy áramlekapcsolás nincs kilátásban az országban.” Megismételte, hogy kormányhatározat tiltja a fogyasztók lekapcsolását a gázszolgáltatásról, beleértve a közületi és a magánfogyasztókat. Hangsúlyozta, hogy a fűtési idényt Ukrajnában a stabilitás jellemzi, és nem fog meghiúsulni.

Smihal az energiaárakról szólva elmondta: a lakossági villamos energia ára ebben és a következő évben 1,44 hrivnya szinten van rögzítve azok számára, akik 250 kilowattóra alatt és 1,68 hrivnya szinten a többet fogyasztók esetében. Ugyanakkor – emlékeztetett – a közületi és ipari fogyasztók tekintetében a piactól függően ingadozhat az áram ára. Ez a piac, és el kell mondani, hogy Ukrajnában az áram ára alacsonyabb, mint Európában – mutatott rá a kormányfő, és egyúttal arról biztosította az ukrán közvéleményt, hogy minden fogyasztó zökkenőmentesen és folyamatosan el lesz látva villanyárammal.

(vb/rbc.ua)