Ötödször is emelt az NBU

Ötödször is emelt az NBU

13:01 December 10, 2021

Gazdaság 2313 2 хвилини

Українська

Az Ukrán Nemzeti Bank (NBU) a piaci várakozásoknál nagyobb mértékben emelte az alapkamatot csütörtöki ülésén a tartósan magas infláció letörése érdekében.

A jegybank 8,5 százalékról 9,0 százalékra vitte fel az alapkamatot csütörtökön. Előző, októberi ülésén a szeptemberi szinten tartotta az alapkamatot, amit a csütörtöki döntésével együtt idén már ötödször emelt.

Az ukrán központi bank 2019. április óta az idén márciusig 6,0 százalékon tartotta az alapkamatot, amit márciusban 6,5 százalékra, áprilisban 7,5 százalékra, júniusban 8,0 százalékra, szeptemberben pedig 8,5 százalékra változtatott.

Az ukrán központi bank azzal számol, hogy a jövő év végére sikerül elérni az 5,0 százalékos inflációs célt. Októberben a fogyasztói árak éves összevetésben 10,9 százalékkal nőttek a szeptemberi 11,0 százalék, illetve az augusztusi és a júliusi egyaránt 10,2 százalék után.

A jegybank előző ülésén a gazdaság első félévi teljesítményére, az ukrán ipart különösen sújtó energiadrágulásra, illetve a romló járványügyi helyzetre tekintettel a GDP idei növekedésével kapcsolatos előrejelzését 3,8 százalékról 3,1 százalékra rontotta, a jövő évi GDP-növekedési becslését pedig 4,0 százalékról 3,8 százalékra vitte le. Az ukrán GDP tavaly 4,0 százalékkal zsugorodott.

(vg.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei