Erős negyedévet zárt a Tesla

Erős negyedévet zárt a Tesla

16:39 Január 4, 2022

Gazdaság 55470 5 хвилин

Українська

A piaci várakozásoknál jóval több autót gyártott a negyedik negyedévben a Tesla, így 2021-ben 87 százalékkal haladta meg az elkészült autók száma a 2020-as adatot. A továbbiakban sok éven át tartósan ötvenszázalékos növekedési ütemmel számol a cég, így az eddig fundamentálisan igen magasnak tartott részvényár megítélése is változhat.

Az elemzői várakozásoknál jóval több autót szállított 2021 negyedik negyedévében a Tesla: összesen 308 600 darabot. Ez hetven százalékkal magasabb, mint az előző év hasonló időszakának adata, és harminc százalékkal több, mint az előző negyedév száma. Az éves termelés 936 ezer darab lett, ezzel a cég megközelítette az  éves egymillió darabos célt, amit az elemzők és a befektetők közül pár éve még elképzelhetetlennek tartottak.

A részvény akkor nagyjából erre a termelési szintre volt beárazva, azonban az elmúlt két év alatt a papír ára a hússzorosára emelkedett, ami nagyjából évi húszmillió autó gyártását árazza, és most a cég fő tulajdonosa, Elon Musk meg is erősítette, hogy ezt a célt szeretnék elérni, mégpedig nagyjából éves ötvenszázalékos termelésnövekedés mellett. A tervezett ütem mellett ez hét-nyolc évet venne igénybe, vagyis jelenleg a befektetők megelőlegezik ezt a viszonylag hosszú, intenzív növekedési szakaszt.

Kérdés, hogy reálisak-e ezek a tervek. Egyelőre úgy tűnik, hogy a Tesla középkategóriás autói iránt bőséges kereslet van, egyelőre csak a gyártókapacitások növelésének üteme szab határt az értékesítéseknek. A cég so­káig csak egy helyen, kaliforniai üzemé­ben szerelte össze az autókat, azonban most már a növekedés zömét a kínai Sanghajban felépített üzem adja. Rövidesen megnyílik a cég Berlin melletti gyára is, azt követi a Texas államban építendő üzem.

Elvileg még az autóiparban általános csiphiány okozna gondokat, de eddig a Tesla ettől kevésbé szenvedett, ugyanis míg a hagyományos gyártók 2020-ban túlzottan megijedtek a járványtól, és visszafogták csiprendeléseiket, addig  a Tesla nem csökkentette gyártási és értékesítési terveit, így elegendő csiprendelést adott le.

A keresleti oldalon biztató, hogy a vevőket még a tavalyi jelentős áremelések sem riasztották el a Tesla típusai­tól, ráadásul eddig csak a tervezett és bemutatott típusok egy részét gyártják a középkategóriában: a Model 3-at és a Model Y-t, utóbbinak sem minden tervezett változatát. Emellett rengeteg vásárló várja a Cybertruck nevű, különösen nagy csomagterű, érdekes formájú járművet, és tervben van egy kisebb, olcsóbb típus, amit igazi tömegautónak szánnak.

Mindezekből reálisan összejöhet a hosszabb távú nagy növekedés, pláne ha esetleg a cég az igények függvényé­ben újabb típusokat, köztük esetleg nagyobb teherautókat is piacra dob. Ebben az esetben csak az lesz a kérdés, hogy a konkurens gyártók mennyire zárkóznak fel, mennyire kényszeríthetik árversenyre a céget.

Forrás: Magyar Nemzet

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei