Rekonstruálják az egykori beregszászi nagyzsinagóga épületét

Rekonstruálják az egykori beregszászi nagyzsinagóga épületét

09:12 Február 20, 2022

Gazdaság 4606 12 хвилин

Українська

A magyar kormány támogatásának köszönhetően rekonstruálják a Beregszász központjában álló művelődési ház, az egykori nagyzsinagóga 1880 és 1883 között elkészült épületét. A következő két évben az akkor eklektikus stílusban épült templomról eltávolítják az 1960-as évekbe ráhúzott betonszarkofágot, így visszakapja eredeti homlokzatát. Egy modern, üveghomlokzatú épületszárnyat is felépítenek majd, amelyben közönségforgalmi terek és a színházat kiszolgáló helyiségek lesznek kialakítva, a kettőt pedig egy üvegezett átrium köti majd össze a beregszászi Barna Miklós építész tervei alapján. A speciális technológiákat a budapesti Bárdos Tamás tervezte. Belül korszerű technikával felszerelt, egyéb kulturális funkciók befogadására is alkalmas színháztermet alakítanak ki.

A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) és a Beregszászi Városi Tanács által kezdeményezett fejlesztés megvalósítása végre elkezdődhet, köszönhetően a magyar kormány finanszírozásának. A projektet támogatja még a Kárpátaljai Megyei Államigazgatási Hivatal, az Emlékezet és Gyökerek Nemzetközi Jótékonysági Alapítvány, valamint a beregszászi Shalom Alapítvány. A munka 2023-ban kezdődik és a tervek szerint 2024 végére készül majd el.

Az ünnepélyes bejelentésen Magyarország Kormányát Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium miniszterhelyettese, valamint dr. Pacsay-Tomassich Orsolya államtitkár és a Kárpátaljára akkreditált magyar külképviseletek diplomatái képviselték. Magyar Levente miniszterhelyettes elmondta: „Amikor a hatvanas években ezt a gyönyörű épületet betonszarkofággal vették körül. Akkor a feladatot végrehajtó szakemberek között – úgy mesélik – létezett egy hallgatólagos megegyezés: Úgy kell a zsinagógát becsomagolni, hogy az a betondobozban lehetőleg sértetlenül megőrződjön, és majd kicsomagolható legyen. A döntés kivitelezői talán maguk sem hitték, amiben reménykedtek. Tisztelt hölgyeim és uraim, azért vagyok ma itt, önök között, hogy bejelentsem: ez a történelmi pillanat elérkezett.” A miniszterhelyettes kiemelte, hogy a XX. században sokat szenvedett népeink közül a legnagyobb veszteség a zsidóságot érte, legelemibb kötelességünk ezért emlékük fizikai maradványainak tiszteletteljes megőrzése, ezért kezdték el 2019 februárjában a most bejelentett beruházást előkészíteni. Építéstörténeti feltárásokat és kutatásokat követően 2020-ban megkezdődött a tervezés, és ha minden jól megy, 2023-ban megkezdődhetnek az új kulturális központ kivitelezési munkálatai, amely Kárpátalja legnagyobb kulturális beruházása lesz a következő években. A projekten már mos negyven ember dolgozik – emelte ki Magyar Levente.

A miniszterhelyettes a két ország politikai kapcsolatait is érintette beszédében, hangsúlyozva: „A világ nagyhatalmai újfent geopolitikai játszótérként kezelik térségünket, ez esetben éppen Ukrajnát. A mi megvetésünk ezzel a helyzettel szemben kifejeződik a mai eseményben is, amellyel azt üzenjük a nagyhatalmaknak, ha már muszáj, akkor a lezáratlan XX. századi konfliktusaikat máshol és másképpen rendezzék, hagyjanak bennünket békésen építkezni.”

Viktor Mikita, a Kárpátaljai Megyei Államigazgatási Hivatal vezetője megköszönte a magyar támogatást, elmondta: „Ez Ukrajna életében egy nehéz időszak, ezért külföldi partnereink támogatása igen fontos számunkra.” A kormányzó hangsúlyozta, indítványozták, hogy a beregszászi építkezés bekerüljön Ukrajna elnökének Nagy Építkezés nevű programjába. Ugyanis az épületnek szerinte nagy történelmi és kulturális jelentősége van mind Beregszász, mind egész Kárpátalja számára, ami a jövőben idevonzhatja a turistákat segítve a térség fejlődését.

Róth Sándor, Ukrajna szegedi tiszteletbeli főkonzulja, az Emlékezet és Gyökerek Nemzetközi Jótékonysági Alapítvány alelnöke, aki Munkácson született zsidó családban, kijelentette: „Hatalmas megtiszteltetés a számára, hogy itt lehet a kezdeteknél.” Majd biztosította a jelenlévőket, hogy ezek a kezdetek nemcsak Kárpátalján, Ukrajnában és Magyarországon, hanem az egész világon visszhangokat keltenek. Elmondta, hogy a holokauszt során a kárpátaljai zsidó közösségek 80%-a megsemmisült, a Szovjetunió idején a maradék 20% is a vidékünk elhagyására kényszerült, menekülve az őket ért üldöztetés elől. Megköszönte a magyar kormánynak, hogy ezt a kiemelkedő projektet finanszírozza, bizonyítva ezzel, hogy lehet a két ország között együttműködés.

Andrij Seketa, a Kárpátaljai Megyei Tanács ügyvezető elnöke ugyancsak megköszönte a kezdeményezőknek, a KMKSZ-nek, a Beregszászi Városi Tanácsnak és Magyarország Kormányának, amely lelki támogatása mellett anyagilag is hajlandó támogatni ezt a projektet. Hangsúlyozta, hogy a megújuló épület szimbólum az ukránok, magyarok és zsidók számára, történelmi, szakrális és kulturális jelkép. Ezentúl pedig a magyar–ukrán együttműködés szimbóluma is lesz.

Gutmann Hugó, az Emlékezet és Gyökerek Nemzetközi Jótékonysági Alapítvány elnöke, a beregszászi Chizay borgazdaság tulajdonosa kifejtette: „Örvendetes számomra, hogy részese lehetek ennek a vidékünk számára kiemelkedő eseménynek, melyre már régóta vártunk. Hiszen az egykori zsinagóga épülete igazán lenyűgöző része Beregszász történelmének, ez vidékünk egyik meghatározó szimbóluma.

A történelem során az épület külseje az eredeti kinézetéhez viszonyítva más alakot öltött, rendeltetését tekintve is teljesen megváltozott, azonban a világon szétszórtan élő zsidó közösség számára ez az épület a szellemi egység közös magja marad.

Az Emlékezet és Gyökerek Nemzetközi Jótékonysági Alapítvány igazgatójaként engem ért a megtiszteltetés, hogy koordináljam a kultúrház felújítási munkálatait, s érdekelt vagyok abban, hogy utódainkra ne csak a modern technológia és az építészeti tudás méltó példáját hagyjuk, hanem egy egyértelmű jelet is a múltbéli eseményekről és azok értékéről.

Őszintén hálás vagyok mindazoknak, akik pénzügyi és tanácsadói erőfeszítéseket tettek e jelentős és rendkívül fontos projekt elindítása érdekében. Hiszem, hogy együtt mindent meg tudunk valósítani, amit elterveztünk, és büszkék leszünk a munkánkra” – emelte ki végül Gutmann Hugó.

Babják Zoltán, Beregszász polgármestere elmondta: „Városunk gyakran érezheti a magyar kormány baráti támogatását a közösségünk számára fontos társadalmi-gazdasági, oktatási és kulturális projektek megvalósításában […] A költségvetési bevételünk 83%-át az állami alkalmazottak bérének finanszírozására fordítjuk, így külső segítség nélkül nem tudnánk kitakarítani a Vérke-csatornát, nem tudnánk felújítani a művelődési házat, s a kórházat sem. A rekonstrukció befejeztével az épület megyei szinten korszerű és méltó helyszínné válik, és nemzetiségtől függetlenül valamennyi lakos kulturális céljait szolgálja majd. Ezúton szeretnék köszönetet mondani mindazoknak, akik bármilyen módon is hozzájárultak a Beregszászi Művelődési Ház újjáépítésének megvalósításához. Ez egy központi, nevezetes épület, amely megérdemli, hogy visszakapja történelmi kinézetét – modern építőművészeti elemekkel –, s ezáltal mind Beregszász, mind pedig régiónk építészeti díszévé váljon. Ezzel egyidejűleg pedig felvirágzik benne az élet, s rendezvényekkel tölti meg közösségünk életét. Sok sikert kívánok ennek megvalósításában, és remélem, hogy rövid időn belül – mégpedig a tervek szerint 2024 végén –, önök és én is a vendégei lehetünk a felújított művelődési ház ünnepélyes megnyitójának” – zárta beszédét Beregszász polgármestere.

Az ünnepi felszólalásokat követően bemutatták azt a Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériuma által készített rövidfilmet, melynek segítségével a külső látványterven túl megtekinthettük a leendő, csodálatos épület megújuló, illetve ma még nem is létező belső tereit is.

Végül az ünnepélyes pillanatot a Pál István vezette Szalonna és Bandája zenekar tette felejthetetlenné, akik zsidó és magyar dallamokat játszottak. Az együttes szólistája Pál Eszter volt.

Magyar Levente miniszterhelyettes rövid megbeszélést folytatott Kárpátalja kormányzójával és a megyei tanács elnökével, majd bejárta a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola szomszédos épületét is, ahol megbeszélést tartott a KMKSZ Elnökségével. Ennek a megbeszélésnek a kapcsán elmondta: „A KMKSZ Elnökségével áttekintettük a kárpátaljai politikai helyzetet, ami magához híven bonyolult és kívülről kevéssé átlátható. Arra biztattuk őket, hogy megegyezésre törekedjenek, abban az irányba tárgyaljanak, ami a legnagyobb mozgásteret biztosítja a magyar érdekek érvényesítésének. Ez a legfontosabb szempont, más szempontokra nem kell tekintettel lenni. Egy olyan politikai megállapodásra jussanak a főszereplőkkel, ami a legnagyobb mozgásteret, lehetőséget, esélyt biztosítja azoknak az elementáris kisebbségi érdekeknek az érvényre jutásában, amelyekért évek óta küzdünk a diplomácia eszközeivel. Egyébként azt gondolom, hogy az ukrán központi kormánnyal Kijevbe jó irányba alakul a viszony. Kölcsönös gesztusok történnek” – fogalmazott Magyar Levente, aki Beregszászból Munkácsra utazott tovább, ahol megtekintette a Munkácsy Mihály Magyar Ház felújított épületét, valamint az épületben február 23-án hivatalosan is megnyíló Monarchia Éttermet.

(Badó Zsolt/Kárpátalja hetilap)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei