karpat.in.ua

Máris munkába állnak az ukrán menekültek Romániában

A romániai áruházláncok szélesre tárják a kapuikat a munkát vállalni akaró ukrajnai menekültek előtt, több kiskereskedelmi vállalat máris ezres nagyságrendben ajánl munkát a frissen érkezetteknek.

Ezer ukrajnai menekültet alkalmazna a romániai Profi Rom Food – írja a Maszol. Ezt a legtöbb áruházzal és bolttal rendelkező kiskereskedelmi üzletlánc vezérigazgatója, Pawel Musial jelentette be. A vállalat létrehozott egy ukrán nyelvű honlapot, melyen keresztül jelentkezhetnek azok a menekültek, akik munkát szeretnének vállalni.

Musial elmondta, hogy az Ukrajnából érkezőknek nem csupán a boltjaikban tudnak állást kínálni, hanem a logisztikai központokban és a vállalat adminisztratív központjaiban is. Egyetlen nappal az akció elindítása után már meg is kötötték az első szerződéseket. A Profinak 1600 boltból és áruházból álló hálózata van, alkalmazottainak a száma pedig megközelíti a 26 ezret.

Korábban a Kaufland is bejelentette, hogy hajlandó munkát adni 300 olyan ukrajnai menekültnek, akik huzamosabb ideig kívánnak az országban tartózkodni. A Kauflandnak 151 áruháza van és 15 ezernél több embert foglalkoztat. Az Ukrajnában zajló háború negatív hatást gyakorol a romániai gazdaságra, azonban pozitív hozadéka is lehet, csökkentheti a súlyos munkaerőhiányt.

Forrás: napi.hu