Ukrajna katalógust készít a nyugati országok számára a régiókról, amelyeket újjá kell építeniük

Ukrajna katalógust készít a nyugati országok számára a régiókról, amelyeket újjá kell építeniük

14:23 Május 12, 2022

Gazdaság 2723 3 хвилини

Українська

A végéhez közeledek az egyes régiók infrastruktúra-újjáépítési igényeinek katalogizálása, és hamarosan elérhetővé válik a nyugati partnerek számára, akik majd védnökséget vállalnak az egyes régiók helyreállítása fölött – jelentette be Kiril Timosenko, az Elnöki Hivatal helyettes vezetője csütörtökön televíziós műsorban, adta hírül az rbc.ua hírportál.

A jelentés szerint Timosenko az ukrán televízió non-stop háborús műsorában azt mondta, a katalógusok régiónként több mint 14 klaszterből állnak majd, amelyek információkat tartalmaznak a megsemmisült és megrongálódott lakásokról, közúti, szociális, közigazgatási, egészségügyi infrastruktúráról és egyebekről. „Már összegyűjtöttük az első adatokat, elemzőink feldolgozzák őket, így egy-két napon belül meglesznek minden megyéről a »személyre szabott« katalógusok, hogy az elnök tárgyalni tudjon a külföldi államfőkkel a védnökségről” – mutatott rá.

A helyettes hivatalvezető emlékeztetett az építészek kezdeményezésére is, amely a városok és települések újjáépítésének elveit tartalmazó útmutató készítésére irányul. Ez gyakorlati útmutatást ad majd az építőknek – tette hozzá, megjegyezve, hogy más formátumban kell újjáépíteni a városokat, hogy akadálymentesek legyenek és másképp nézzenek ki. Szerinte erre az útmutatóra szükség lesz a települések újjáépítéséhez békeidőben. Ez eligazítás ad minden katonai kormányzónak, minden kistérségi vezetőnek, hogyan kell újjáépíteni a városokat, ott milyen magas legyen a járda, hol kell fa, hol kell egy közlekedési lámpa, és így tovább – emelte ki.

„Senki nem beszél a hidak vagy utak teljes rekonstrukciójáról vagy újjáépítéséről. Ezek mind átmeneti döntések, nem ideiglenes döntések születnek a háború utáni időszakban vagy a fegyveres erőink engedélyével” – mondta Kiril Timosenko.

(vb/rbc.ua)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei