karpat.in.ua

Ukrajna megállapodott az üzemanyag behozataláról, már folyik a kijelölt határátkelőhely előkészítése – Smihal

A kormány megállapodott az Azerbajdzsánból, a Perzsa-öböl országaiból és a Közel-Keletről származó olajtermékek importjának rendjéről, és kifejezetten erre a célra készítenek elő egy határátkelőhelyet – adta hírül az rbc.ua hírportál pénteken Denisz Smihal miniszterelnök nyilatkozatára hivatkozva.

A jelentés szerint Musztafa Najem infrastrukturális miniszter-helyettes azt közölte, hogy az Infrastrukturális Minisztériumnak már van megállapodása az Állami Határőrséggel arról, hogy az egyik nyugat-ukrajnai határátkelőhelyet kizárólag az üzemanyagot szállító tartálykocsik számára jelölik ki.

A minisztérium tervei szerint az ukrán-lengyel határon egyes átkelőket csak a teherforgalom számára jelölnek ki, az utas és járműforgalmat teljesen mértékben más ellenőrző pontokra irányítják át.

(vb/rbc.ua)