karpat.in.ua

Eladja oroszországi érdekeltségeit a McDonald's

A McDonald’s bejelentette, hogy elhagyja Oroszországot, bő 30 évvel azután, hogy ott is éttermeket kezdett működtetni. A döntést a február 24-én indult ukrajnai orosz invázióval indokolták.

Márciusban a cég már bezárta valamennyi oroszországi éttermét, most pedig azt közölte, eladja oroszországi érdekeltségeit, és végleg kilép az ottani piacról. A döntés nyomán a vállalatnak 1,2-1,4 milliárd dollár nem közvetlen költsége keletkezik.

„A humanitárius krízis, amit az Ukrajnában kirobbant háború okozott, valamint a kiszámíthatatlan működési környezet nem teszi lehetővé a fenntartható oroszországi üzletvitel folytatását” – idézi a vállalat közleményét a Reuters.

A cég éttermeivel mostanáig bezárólag 30 éve jelen volt az orosz piacon. Az első oroszországi McDonald’s-ot 1990. január 31-én nyitották meg Moszkvában a Puskin téren. Az ikonikussá vált étterem egyben a világ legnagyobbjának számított mostanáig a cég hálózatában, mintegy 900 férőhellyel. Megnyitását világszerte óriási médiaérdeklődés övezte. Nézze meg a korabeli tudósítást a megnyitásról az alábbi videóban:

(origo.hu)