Fizetésképtelenné vált Libanon

Fizetésképtelenné vált Libanon

11:06 Március 8, 2020

Gazdaság 2925 2 хвилини

Libanon nem tudja törleszteni a következő hét elején esedékes 1,2 milliárd dolláros eurokötvény-tartozását – közölte Hasszan Diab libanoni miniszterelnök szombaton.

Ez az első alkalom, hogy az egykoron a Közel-Kelet Svájcaként is emlegetett ország fizetésképtelenséget jelentett. „Nem volt könnyű döntés” – mondta. „Libanon adóssága nagyobb, mint amit az ország elbír” – tette hozzá. A közel-keleti országban az államadósság eléri a bruttó hazai termék (GDP) 170 százalékát.

Libanonban az 1975–1990-es polgárháború óta nem volt ilyen rossz a gazdasági helyzet. Október óta folyamatosak a tüntetések. A megmozdulások Szaad Haríri előző kormányfő lemondásához vezettek.

A korábban egyetemi professzorként dolgozó Diab televíziós beszédében megvédte a kormány szombaton hozott döntését a szuverén adósság törlesztésének felfüggesztéséről és a hitelezőkkel az adósság átütemezésről való tárgyalások megkezdését.

„A fizetés felfüggesztése az egyetlen módja, hogy finanszírozhassuk állampolgáraink szükségleteit” – mutatott rá. Hozzátette: Libanon azt tervezi, hogy tárgyal hitelezőivel adóssága átstrukturálásáról.

Az országra jelentős nyomás nehezedik a nemzetközi pénzintézetek felől. A Világbank és a Nemzetközi Valutaalap megszorító intézkedéseket követel a pénzügyi támogatásért cserébe.

(MTI)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei