Ukrajna a háborúban elvesztette szántóföldjeinek 25 százalékát

Ukrajna a háborúban elvesztette szántóföldjeinek 25 százalékát

13:50 Június 14, 2022

Gazdaság 2240 2 хвилини

Українська

Ukrajna elvesztette szántóterületeinek negyedét a teljes körű orosz invázió miatt, elsősorban a déli és keleti régiókban – közölte Tarasz Viszockij mezőgazdasági miniszter-helyettes egy lapinterjúban, adta hírül kedden az rbc.ua hírportál.

A jelentés szerint Viszockij a The Guardian című brit lapnak nyilatkozva hangsúlyozta, hogy Ukrajna lakosságának élelmezésbiztonságát közvetlenül semmi nem fenyegeti. „A szántóterületek 25%-ának elvesztése ellenére az idei termés több mint elegendő lesz, a vetésterületek jelenlegi állapota olyan, hogy nincs veszélyben Ukrajna élelmezésbiztonsága” – mutatott rá. „Az ukrán gazdálkodóknak sikerült viszonylag jól felkészülniük a vetésre a háború ellenére” – tette hozzá.

„Ráadásul Ukrajnában csökkent a belső fogyasztás szintje a háború miatti tömeges menekülés és emigráció következtében” – jelezte Tarasz Viszockij.

A hírportál emlékeztetett rá, Denisz Smihal miniszterelnök szombaton bejelentette, hogy az előzetes adatok szerint Ukrajnában akár 10-15 millió tonna termés is betakaríthatnak az idén. Októberben azonban raktározási problémák adódhatnak a raktározási lehetőségek hiánya miatt – figyelmeztetett. Mint hangsúlyozta, Oroszország szándékosan rombolja a mezőgazdasági létesítményeket, így Ukrajna második legnagyobb gabonaterminálját Mikolajivban.

(vb/rbc.ua)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei