karpat.in.ua

Pakisztáni miniszter: csökkentsük a teafogyasztást, mert már annak importálását is kölcsönpénzből finanszírozzuk

Ahsan Iqbal, Pakisztán tervezési és fejlesztési minisztere az importtermékek csökkentésének kényszere miatt kevesebb tea fogyasztására sürgette a lakosságot – számolt be az MTI a BBC-re hivatkozva.

„Azzal a kéréssel fordulok a nemzethez, hogy csökkentsük a teafogyasztást napi egy-két csészére, mert már a tea importálását is kölcsönpénzből kell finanszíroznunk” – nyilatkozott a miniszter újságíróknak szerdán.

Pakisztán valutájának, a pakisztáni rúpiának sebesen csökkent az értéke az elmúlt időszakban, a rúpia inflálódása pedig a magas importkiadások drasztikus csökkentésére kényszerítette a pakisztáni vezetést – írta a BBC hírportálja. A gazdasági válság súlyosbodásának elkerülése végett a múlt hónapban több luxustermék importálását is szabályozták.

Pakisztán a világ legnagyobb teaimportőre: a nemzeti italnak vélhető, gyakorta fogyasztott koffeines italra tavaly 600 millió dollárt költött az ország.

A miniszter nyilatkozata nagy port kavart a lakosság körében, a közösségi médiában több belföldi közszereplő is reagált a felvetésre. A bejegyzések szerint a lakosság nagy része megkérdőjelezi, hogy efféle intézkedésekkel valóban helyre lehetne-e állítani a gazdaságot.

(MTI)