Végleg kivonul az orosz piacról a Nike

Végleg kivonul az orosz piacról a Nike

16:15 Június 24, 2022

Gazdaság 1555 3 хвилини

Українська

Végleg kivonul a Nike az orosz piacról, három hónappal azt követően, hogy felfüggesztette helyi tevékenységét az Ukrajna elleni orosz invázió miatt – közölte csütörtökön a sportcikkeket gyártó amerikai cég.

A Nike március 3-án jelentette be, hogy felfüggeszti üzletei működését Oroszország-szerte. Májusban a Vedomosztyi című lap közölte, hogy a vállalat nem újította meg franchise-szerződését az Inventive Retail Grouppal (IRG), amely az amerikai cég legnagyobb üzlethálózatának tulajdonosa Oroszországban.

A Nike úgy döntött, hogy kivonul az orosz piacról. Elsődleges fontosságú számunkra, hogy teljes körűen támogatjuk munkatársainkat az üzleti tevékenységünk következő hónapok során történő felelősségteljes beszüntetése mellett.” – olvasható a Nike közleményében.

Hírügynökségek felidézték, hogy a Nike ezzel olyan nyugati vállalatok példáját követi, mint a Renault, a McDonald’s, a Coca-Cola, vagy a Starbucks. A külföldi cégek kivonulását az az aggodalom gyorsította fel, hogy az ukrajnai háború nyomán olyan törvények születhetnek Oroszországban, amelyek alapján a hatóságok lefoglalhatják vagyonukat, illetve bírságokat állapíthatnak meg velük szemben. Más sportcikkeket gyártó cégek, így a rivális Adidas, Puma, és Reebok szintén márciusban függesztették fel tevékenységüket. A Nike lépése ugyanakkor inkább nevezhető szimbolikusnak tekintettel arra, hogy bevétele kevesebb mint egy százaléka származott Ukrajna és Oroszország területéről.

Paul Musgrave, a Massachusettsi Egyetem politikatudományi professzora szerint a most távozó cégek nehezen tudnak majd visszatérni az orosz piacra, mivel helyüket hazai és kínai márkák fogják átvenni.

Forrás: 888.hu

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei