Irán felveszi a kesztyűt: az oroszokhoz igazítja az olaj árát

Irán felveszi a kesztyűt: az oroszokhoz igazítja az olaj árát

15:40 Július 5, 2022

Gazdaság 1478 3 хвилини

Az irániak a kőolaj árát kénytelenek voltak csökkenteni, hogy az orosz Ural olajjal is versenyezni tudjanak. Azért kényszerültek erre a lépésre, mert a legfontosabb szövetségesük, Oroszország egyre nagyobb teret hódít a kínai piacon.

Már egy hónapja is megírtuk, hogy Kína az orosz olaj fontos célpontjává vált, mivel az oroszoknak kiemelten fontos az energiahordozók eladásából származó bevétel szinten tartása. Ezzel viszont fokozott versenyre készteti Iránt, mely a kőolaj árának csökkentésével a kínai piacon megpróbálja felvenni a versenyt az olcsó orosz olajjal – írta meg a Bloomberg.

Mint emlékezhetünk rá, Oroszország ellen az Európai Unió május 31-én fogadta el az olajembargóról szóló szankciós csomagot. Ennek hatására az Európai Unióba irányuló orosz olajszállítás jelentős mértékben fog csökkenni. A több hónapon keresztüli huzavona hatására az oroszok azonban erre már felkészülhettek, hiszen mindössze néhány hónap alatt sikerült alternatív vevőkört kialakítaniuk.

A Kínába irányuló orosz export rekordszintre emelkedett májusban, így Kína a világ legnagyobb olajimportőreként májusban már több olajat kapott az oroszoktól, mint Szaúd-Arábiától, ezzel pedig Oroszország Kína legnagyobb olajbeszállítójává vált. Irán pedig pont azért csökkentette a kőolaj árát, hogy a kínai piacon versenyképes tudjon maradni. Valószínűleg részben a növekvő kereslet is közrejátszhatott ebben, hiszen mostanra már Kína is a szigorú víruskorlátozások enyhítése mellett döntött.

Az iráni és az orosz olaj között verseny bontakozott ki Kínában, ez pedig teljes mértékben Kína hasznára válik. A helyzet valószínűleg az Öböl menti kőolaj-kitermelőket is nyugtalanná teszi, hogy nagyra értékelt piacaikat elárasztja a túlságosan leárazott kőolaj – mondta Vandana Hari, a szingapúri Vanda Insights alapítója.

(MTI)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei