Rétvári Bence: Magyarország segít az Ukrajnában rekedt gabona szállításában

Rétvári Bence: Magyarország segít az Ukrajnában rekedt gabona szállításában

19:40 Július 22, 2022

Gazdaság 2792 4 хвилини

Українська

Magyarország minden segítséget megad ahhoz, hogy az Ukrajnában rekedt gabona, elsősorban a búza, a kukorica, illetve a napraforgó eljusson a világ különböző részére – mondta Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára pénteken az Ukrajnából érkező vasúti gabonaszállítmányok határon való zökkenőmentes, folyamatos és gyors áthaladásáról tartott sajtótájékoztatón, Eperjeske átrakó helyen.

Rétvári Bence, a magyar Belügyminisztérium parlamenti államtitkára (k) sajtótájékoztatót tart, mellette Dicső István, a Záhony-Port vezérigazgató-helyettese és Hudák Zsolt, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság főkapitány-helyettese (j) az Eperjeske átrakó pályaudvaron 2022. július 22-én.
Fotó: MTI/Vajda János

Hangsúlyozta, igyekeznek jogilag és fizikailag is gördülékennyé tenni a folyamatot.

Kiemelte, a vámeljárást egyszerűsítették és meggyorsították. Példaként említette, hogy az Ukrajnából érkező gabona szállításánál elegendő egy nyilatkozattal igazolni az áru származási helyét. A növényegészségügyi eljárást is egyszerűbbé tették, hogy gyorsabb legyen az átrakodás.

Hozzátette, a rendőrök, a vonatkozó előírások betartása mellett, 10-15 perc alatt elvégzik a feladatukat szerelvényenként.

Egy széles nyomtávú ukrán szerelvény kukoricaszállítmányának átrakodása az Eperjeske átrakó pályaudvaron. Az Ukrajnából vasúton érkező gabonaszállítmányt normál nyomtávú szerelvényekre vagy tehergépkocsikra rakodják a gépesített átrakó állomáson.
Fotó: MTI/Vajda János

Megjegyezte, a gabonaszállító szerelvényeket rendkívül felgyorsított eljárási rendben fogadják, a különböző eljárások nem vesznek igénybe 1-1,5 óránál többet.

Rétvári Bence elmondta, az átrakó helyeken folyamatos munkarendben dolgoznak. A MÁV nyolc vágányt megerősített és állított újra szolgálatba. Az elmúlt négy hónapban öt és félszeresére növekedett az átrakó kapacitás a Záhony Portnál és a környező átrakodó állomásokon. A meglévő átrakodó eszközök mellé mobil átrakodókat is szolgálatba állítottak. Az állami mellett magán átrakodó kapacitások is működnek.

Kifejtette, Magyarország ezzel is hozzájárul ahhoz, hogy az Ukrajnában rekedt gabona minél nagyobb mennyiségben jusson el szárazföldön Európába, a kikötőkbe, a célállomásokra. Magyarország mindent megtesz azért, hogy az ukrán szállítmányok a világ minden részére eljussanak, ezzel enyhítsék azt az élelmiszerválságot a világban, amelyet az ukrán–orosz háború okoz. Ezzel is segítenek abban, hogy az Ukrajnában idén megtermelt gabona a raktárakba kerülhessen – sorolta az államtitkár.

Egy széles nyomtávú ukrán szerelvény (j) gabonaszállítmányának átrakodása az Eperjeske átrakó pályaudvaron.
Fotó: MTI/Vajda János

Hudák Zsolt, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság főkapitány-helyettese sajtótájékoztatón kiemelte, a rendőrség odafigyel a schengeni előírások betartására, a megnövekedett forgalom mellett is rendelkezésre áll a létszám az okmányokat ellenőrzésére.

(MTI)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei