karpat.in.ua

Zelenszkij: Ukrajna készen áll a gabona exportjára, de jelzést vár a partnerektől

Ukrajna kész a gabona exportjára a Fekete-tengeren keresztül, de előbb meg kell várni a partnerek jelzéseit a szállítás megkezdésével kapcsolatban – jelentette ki pénteken Volodimir Zelenszkij elnök, számolt be az rbc.ua hírportál az államfő hivatalos honlapjára hivatkozva.

A jelentés szerint az elnök munkalátogatást tett Odessza megyében. A Csornomorszk kikötőben megismerkedett az ukrán gabona hajóra rakodásával a további kivitel céljából. „A mi oldalunk teljesen felkészült. Erről minden jelzést közöltünk a partnereinkkel, az ENSZ-szel és Törökországgal, és a hadseregünk garantálja a biztonságot” – mutatott rá. „Az infrastrukturális miniszter közvetlen kapcsolatban áll a török a féllel és az ENSZ-szel, várunk a jelzésre tőlük, hogy elkezdhetjük a szállítást” – mondta Volodimir Zelenszkij.

Az elnök szerint a következő napokban megindulhat az export. Meggyőződését fejezte ki, hogy a gabona felszabadításával elkerülhető az élelmiszerhiány, valamint az éhínség és a politikai káosz azokban az országokban, amelyeknek élelmiszerekre van szükségük. „Számunkra fontos, hogy Ukrajna maradjon a világ élelmezésbiztonságának a garanciája” – húzta alá Volodimir Zelenszkij.

(vb/rbc.ua)