A Szaharán keresztül hozhatnak gázt Európába

A Szaharán keresztül hozhatnak gázt Európába

12:18 Július 30, 2022

Gazdaság 1979 2 хвилини

Українська

Algéria, Nigéria és Niger illetékes miniszterei Európába gázt szállító vezeték építéséről írtak alá szándéknyilatkozatot Algírban. Hírügynökségek pénteken felidézték, hogy ezzel egy régi projektet karoltak fel, amelynek keretében 4000 kilométer hosszú gázvezetéket építenének a Szaharán keresztül Európába.

A három ország megállapodott abban, hogy rövid időn belül elkészül a Transz-Szahara-gázvezetékkel– jelentette ki csütörtökön Mohamed Arkab algériai energiaügyi és bányászati miniszter, akit a helyi APS hírügynökség idézett. A tárcavezető azonban nem említett erre vonatkozóan ütemtervet.

Timipre Sylva nigériai olajügyi miniszter hangsúlyozta a projekt Afrika energiabiztonságának megvalósításában játszott szerepét is.

Az algériai Sonatrach állami olajvállalat az első megállapodásokat az ügyben a nigériai partnercéggel még 2002-ben megkötötte. A három ország 2009-ben írt alá megállapodást a vezeték megépítéséről, amelynek költségei becslések szerint 13 milliárd dollárra rúgnak majd, és az összeg 90 százalékát Algéria és Nigéria fogja fedezni. A várakozások szerint a vezeték évente 30 milliárd köbméter gázt fog Európába szállítani.

A három afrikai ország befektetési lehetőséget lát a gázvezetékben, tekintettel arra, hogy Európa az ukrajnai háború miatt igyekszik oldani függőségét az orosz energiahordozóktól.

(vg.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei