Újabb négy gabonaszállító hajó hagyta el Ukrajnát

Újabb négy gabonaszállító hajó hagyta el Ukrajnát

13:10 Augusztus 7, 2022

Gazdaság 1291 2 хвилини

Українська

Újabb négy gabonaszállító hajó hagyta el az odesszai és csornomorszki kikötőket. Az információk szerint Odesszából egy, Csornomorszkból pedig három hajó indult.
A hírt az Infrastrukturális Minisztérium közölte a Facebookon.

A MUSTAFA NECATI, STAR HELENA, GLORY és RIVA WIND hajókon közel 170 ezer tonna gabonatermék van.

„A kikötőkben az első karaván megszervezésének kidolgozása után fokozatosan áttérünk a nagyobb volumenű munkákra. Terveink szerint a közeljövőben havi 100 hajó küldését valósítjuk meg a kikötőkben. Hamarosan teljes mértékben szeretnénk csatlakoztatni a kezdeményezéshez a Pivdennij kikötőt is. Arra számítunk, hogy ennek köszönhetően még több hajókaravánt tudunk majd küldeni a vásárlóknak, legalább havi 3 millió tonnát” – közölte Olekszandr Kubrakov infrastrukturális miniszter.

A hajók Olaszország, Kína és Törökország kikötőibe tartanak.

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei