Leállítja a Johnson and Johnson a babahintőpor gyártását és értékesítését

Leállítja a Johnson and Johnson a babahintőpor gyártását és értékesítését

16:46 Augusztus 14, 2022

Gazdaság 1865 4 хвилини

Українська

A Johnson’s babapúdert közel 130 éve árulják, és a vállalat családbarát imázsának szimbólumává vált. A babapúdert pelenkakiütés megelőzésére és kozmetikai célokra, többek között száraz samponnak használják.

„Egy világméretű portfólió-értékelés részeként meghoztuk azt a kereskedelmi döntést, hogy áttérünk a kizárólag kukoricakeményítő-alapú babapúder portfólióra”- áll a vállalat közleményében.

A cég hozzátette, hogy a kukoricakeményítő-alapú babahintőport már a világ minden országában árulják, és elismételte azt az álláspontját is, hogy a babapúderek használata biztonságos: „A kozmetikai talkumunk biztonságosságára vonatkozó álláspontunk változatlan”.

A bejelentés több mint két évvel azután történt, hogy az egészségügyi óriáscég megszüntette az említett termék értékesítését az Egyesült Államokban.

A J&J-nek ugyanis több tízezer perrel kell szembenéznie. A pereket indító nők azt állítják, hogy a talkumpor azbesztet tartalmazott és petefészekrákot okozott náluk.

A talkumot a földből bányásszák, és az azbeszthez közeli fugákban található, amiről ismert, hogy rákot okoz. A vállalat azonban kitart korábbi álláspontja mellett, ami szerint több évtizedes független kutatások azt mutatják, hogy a termék használata biztonságos: „Határozottan kiállunk az orvosi szakértők által világszerte végzett több évtizedes független tudományos elemzések mellett, amelyek megerősítik, hogy a talkumalapú Johnson’s babapúder biztonságos, nem tartalmaz azbesztet, és nem okoz rákot”- áll a cég közleményében.

2020-ban a J&J közölte, hogy leállítja a talkumos hintőpor értékesítését az Egyesült Államokban és Kanadában, mivel a kereslet csökkent a termék biztonságosságáról szóló, számos jogi ügy közepette félretájékoztatásnak nevezett információk nyomán.

A cég akkor azt mondta, hogy továbbra is értékesíti a talkumalapú babahintőport az Egyesült Királyságban és a világ többi részén.

A Reuters hírügynökség 2018-as vizsgálata azonban azt állította, hogy a J&J évtizedek óta tudott arról, hogy talkumtermékeiben azbeszt lehet.

A Reuters szerint a vállalat belső feljegyzései, bírósági tanúvallomások és egyéb bizonyítékok azt mutatták, hogy legalább 1971-től a 2000-es évek elejéig a J&J nyers talkuma és kész porai néha pozitív eredményt mutattak kis mennyiségű azbesztre.

A bírósági termekben, a médiajelentésekben és az amerikai törvényhozóknak bemutatott azbesztszennyeződésre vonatkozó bizonyítékokra reagálva a cég többször is tagadta a vádakat.

Októberben a J&J létrehozott egy leányvállalatot, az LTL Managementet, amihez a talkummal kapcsolatos követeléseket rendelte. Később csődeljárás alá vonta, ami szüneteltette a folyamatban lévő pereket.

A csődbejelentés előtt 3,5 milliárd dollárnyi költség megfizetésére kötelezték a céget a különböző egyezségek és ítéletek nyomán. Az ügyek között volt olyan, amiben 22 nőnek több mint 2 milliárd dollárt ítéltek meg a leányvállalattal szemben.

Áprilisban elbukott egy részvényesi javaslat, ami a talkumos hintőpor globális értékesítésének leállítását követelte.

Forrás

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei