Koszovóban már elkezdték kikapcsolni az áramot

Koszovóban már elkezdték kikapcsolni az áramot

16:20 Augusztus 15, 2022

Gazdaság 1446 3 хвилини

Українська

Koszovó energiaelosztó vállalata, a KEDS szerint hétfő reggel 8 órától időzített áramkimaradások lesznek a hazai energiatermelés csökkenése és az importból beszerzett üzemanyag magas ára miatt.

A fogyasztók minden nyolc órából hatban kapnak áramot, kettőben nem.

Ezt Viktor Buzhala, a KEDS szóvivője közölte a Reuters hírügynökséggel az MTI szerint. Arról nem szólt a cég, hogy mikor ér véget a megszorítás.

A szóvivő elmondta, hogy a fogyasztás jelentősen meghaladja a lignitfűtésű erőművekből és a megújuló energiaforrásokból származó hazai energiamennyiséget. Míg a felhasználható energiamennyiség mindössze 500 MWh/h, a fogyasztás eléri a 800 MWh/h-t is, a téli időszakban pedig több mint kétszeresére nőhet a háztartások fogyasztása, hiszen villamosenergiát használnak a fűtéshez is.

Az ország villamosenergia-termelésének mintegy 90 százaléka szénből származik, azonban az áramszolgáltató azt közölte, hogy generátorainak csaknem felét leállította karbantartás céljából, hogy felkészítse őket a télre. A vasárnap kiadott közlemény szerint az ország a villamoshálózatának üzemeltetője, a KOSTT cég nem engedheti meg magának, hogy drágán villamos energiát importáljon, a hazai termelésre kell támaszkodnia.

Hasonló áramkimaradásokat vezettek már be tavaly decemberben is, amikor a fogyasztás rekordszintre nőtt a fagypont alatti hőmérséklet miatt. Augusztus elején a koszovói parlament 60 napos energia-szükséghelyzetet hirdetett ki, hogy a kormány meg tudjon tenni minden szükséges lépést a válság kezelésére, beleértve az áramkimaradásokat is.

Koszovó egyébként egy vitatott jogállású terület: a helyi albán többség által kikiáltott államot csak a nemzetközi közösség egy része ismeri el.

Forrás

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei