Hiába a kikötők megnyitása a felére csökkent az ukrán gabona exportja

Hiába a kikötők megnyitása a felére csökkent az ukrán gabona exportja

16:20 Augusztus 16, 2022

Gazdaság 1203 2 хвилини

A kijevi mezőgazdasági minisztérium jelentése szerint a júliussal kezdődött idei szezonban az előzőhöz képest 46 százalékkal, 2,65 millió tonnára csökkent a gabonaexport. Az előző, június 30-ig tartó szezonban még 8,5 százalékkal 48,5 millió tonnára emelkedett a kivitel, de ez csak az Oroszország február 24-i ukrajnai inváziója előtti erős szállításoknak köszönhető.

Ukrajna gabonaexportja a háború kezdete óta visszaesett, mert a fekete-tengeri kikötőket – a szállítmányok kulcsfontosságú útvonalát – lezárták, ami felhajtotta a globális élelmiszerárakat, és hiányt okozott Afrikában és a Közel-Keleten.

Július végén három fekete-tengeri kikötőt megnyitották a Moszkva és Kijev közötti, az ENSZ és Törökország által közvetített megállapodás értelmében, ami lehetővé tette, hogy több százezer tonna ukrán gabonát küldjenek a vevőknek.

A minisztériumi adatok szerint az új szezonban eddig 1,75 millió tonna kukoricát, 658 ezer tonna búzát és 226 ezer tonna árpát exportáltak.

A teljes mennyiségben benne van az augusztus első felében exportált 948 ezer tonna gabona. Ukrajna 2021 augusztusának első 15 napjában 1,88 millió tonnát exportált.

Kijev szerint Ukrajna idén legalább 50 millió tonna gabonát takaríthat be a 2021-es rekordmennyiségű 86 millió tonnával szemben. A termés a háború miatt lesz kevesebb.

(vg.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei