Ukrajnában 20–30%-kal emelkedett az élelmiszerek ára

Ukrajnában 20–30%-kal emelkedett az élelmiszerek ára

19:26 Augusztus 23, 2022

Gazdaság 1754 2 хвилини

Українська

A teljes körű orosz invázió kezdete óta az élelmiszerárak Ukrajnában 20–30%-kal emelkedtek – jelentette ki Denisz Marcsuk, az Országos Agrártanács elnökhelyettese tájékoztatóján, tájékoztatott az Ukrinform.

„Az aktív harcok időszakában 20%-os áremelkedést tapasztaltunk, egyes termékek esetében pedig közel 30%-os volt a drágulás” – mondta.

Marcsuk elmondása szerint az élelmiszerárak növekedését az infláció, a logisztikai láncok megsemmisülése és az üzemanyagárak emelkedése okozta.

A szakember megjegyezte, ez a tendencia ősszel is megmarad. Ugyanakkor az egy újabb tényező is befolyásolni fogja az élelmiszerárakat – az energiaárak.

Marcsuk becslése szerint októberben a zöldségek ára Ukrajnában 20–30%-kal emelkedhet.

„Most sokkal olcsóbb a zöldség, mint júniusban, mert például nagy számban megjelent a szabadföldi uborka és paradicsom. Ám októberben az ára 20–30%-kal emelkedhet, mert elektromos árammal működő hűtőkamrákba kerülnek. Ezeket a költségeket a végtermék ára tartalmazza” – mondta a szakértő.  Marcsuk elmondása szerint ősszel megdrágulhat a kenyér és a pékáru, mivel a gabonaexport újraindítása okán megnő a búza belföldi piaci ára.

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei