Az amerikai Tesla autógyártó cég csaknem 1,1 millió autót hív vissza, mert előfordulhat, hogy az automatikus ablakrendszer nem megfelelően reagál, ami növeli a sérülések kockázatát, számolt be a Reuters.
Az elektromos autókat gyártó cég közölte az Egyesült Államok Nemzeti Közúti Közlekedésbiztonsági Hivatalával (NHTSA), hogy frissíteni fogja az automatikus ablakemelő rendszer szoftverét. A visszahívás csak egyes modelleket érint: a 2017–2022-es Model 3-at, a 2020–2021-es Model Y-t, valamint a 2021–2022-es Model S-t és Model X-et.
Az NHTSA kijelentette, hogy az autók nem felelnek meg a szövetségi gépjármű-biztonsági szabványnak, az elektromos ablakemelőkkel szemben támasztott követelményeknek, mert az automatikus rendszer megfelelő működése nélkül a záródó ablak beszoríthatja a vezetőt vagy az utast, ami növeli a sérülés veszélyét.
A Tesla az augusztusi tesztelés során fedezte fel a problémát, és szeptember 13-án elrendelte a frissítést.
Elon Musk, a Tesla vezérigazgatója ugyanakkor bírálta a visszahívás időtartamát. „A terminológia elavult és pontatlan. Ez egy triviális, vezeték nélküli szoftverfrissítés. Tudomásunk szerint senki sem sérült meg” – mondta.