karpat.in.ua

Már 83% a török infláció

 Tovább emelkedett szeptemberben a török infláció, a 83,45%-os éves áremelkedés új 24 éves csúcsot jelent. Közben a török elnök továbbra is a magas kamatokat tartja a legfontosabb ellenségnek, vagyis folytatódhat a kamatok csökkentése.

Egy hónap alatt 3,1%-kal, tavaly szeptemberhez képest pedig 83,45%-kal emelkedtek a fogyasztói árak Törökországban. A belföldi termelői árak közben már több mint 150 százalékos ugrást mutatnak.

A török infláció az utóbbi két évben a líra meredek zuhanásának következtében ugrott meg, erre rátett egy lapáttal az is, hogy Recep Tayyip Erdogan elnök a magas kamatok elleni harc jegyében kierőszakolta a kamatcsökkentést a jegybanktól. Arra pedig kevés országban volt eddig példa, hogy 80 százalékos infláció mellett egy jegybank kamatot csökkentsen.

A legnagyobb ellenségem a kamat, a magas kamat ellen harcolok. Sikerült 12%-ra csökkenteni a rátát, de ez nem elég, tovább kell menni lefelé – mondta szeptemberben a török elnök.

(portfolio.hu)