karpat.in.ua

Meggondolta magát Elon Musk: mégis megveszi a Twittert

A Twitter megerősítette az értesüléseket, hogy Elon Musk meggondolta magát és mégis megveszi a platformot, méghozzá az eredeti 44 milliárd dolláros vételáron.

Elon Musk és a vállalat az utóbbi hónapban azért vívott jogi csatát, mert kiderült, hogy a Twitter félrevezető adatokat közölt a valós felhasználóinak a számáról. A milliárdos emiatt úgy látta, hogy a 44 milliárdos ár mégsem reális, és el akart állni az üzlettől.

Most a Reutersnek két, az ügyre rálátó nyilatkozó forrás beszélt arról, hogy a milliárdos meggondolta magát és inkább megvásárolja a Twittert. Hasonlóképp értesült a Bloomberg hírügynökség is, akik azt is közölték, hogy Musk egy levélben tett újabb ajánlatot a Twitternek, amit azóta a platform is megerősített.

A hírre azóta már a tőzsde is reagált: a Twitter-részvények ára rövid idő alatt 12,7 százalékkal nőtt, miközben a Tesla-részvényeké is emelkedett 1 százalékkal.

Reuters szerint a Wedbush nevű vállalat befektetési elemzője, Dan Ives úgy kommentálta a döntést: vélhetően Elon Musk is felismerte azt, hogy nem tudná megnyerni a Twitter elleni pert, és most már mindenképp ki kellene fizetnie a 44 milliárd dolláros vételi árat.  

Ha Elon Musk tényleg megvásárolja a Twittert, akkor az komoly változásokat hozhat a cég üzletpolitikájában is. A milliárdos többek közt azt is megígérte korábban, hogy ha megvásárolja a Twittert, akkor ismét visszaadja Donald Trumpnak a fiókját. 

(Index)