Lefejezik a kínai jegybankot

Lefejezik a kínai jegybankot

18:22 Október 23, 2022

Gazdaság 1191 3 хвилини

Українська

Kína központi bankjának vezetője, Ji Gang valószínűleg lemond, miután kizárták a kormányzó Kommunista Párt egyik elit testületéből, és egy korábbi jegybankár a vezető jelölt az utódlásra – közölték a központi bankhoz közel álló források.

Már rég óta találgatnak arról, hogy a Kínai Népbank feje, a 64 éves Ji Gang 2023 elején nyugdíjba vonulhat, mivel közeledik a miniszteri szintű tisztviselők 65 éves hivatalos nyugdíjkorhatárához. Egyes politikai bennfentesek és tanácsadók azt javasolták, hogy hivatali idejét hosszabbítsák meg, ahogyan az elődje, Csöu Siaocsuan esetében is tették.

Viszont most úgy fest, hogy Ji hamarosan távozhat a központi bank élére: egyik azon reformpárti politikusoknak, akiket szombaton nem neveztek ki a párt új Központi Bizottságának teljes jogú vagy póttagjaként. A 67 éves Li Ko-csiang leköszönő miniszterelnök, a 70 éves Liu He gazdasági tárcavezető és a 66 éves Guo Sü-csing, a központi bank pártfőnöke szintén nem került be a testületbe. A lépésekre azután került sor, hogy Hszi Csin-ping még inkább vasmarokkal foghatja hatalmat miután újraválasztották.

Ji póttag volt az előző Központi Bizottságban. Az új Központi Bizottság listáiról való kizárása azt jelenti, hogy szinte biztos, hogy a márciusi éves parlamenti ülésen lemond – mondták a Reuters forrásai. A Kínai Népbank viszont nem reagált a megkeresésre.

A közelgő átrendeződésre akkor kerül sor, amikor a Kínai Népbank igyekszik megerősíteni a koronavírus-járvány által sújtott gazdaságot, miközben elkerüli az agresszív lazítást, amely a tőkemenekülést táplálhatná. Ezzel ellentétes pályán van, mint a világ, mivel a Federal Reserve és más központi bankok kamatemeléssel igyekeznek felvenni a harcot a szárnyaló inflációval.

Ji Gang utódja Jin Jong, Peking pártfőnök-helyettese lehet, aki 2016 és 2018 között jegybankelnök-helyettesként dolgozott már. Az 53 éves Jint, aki a Csinghua Egyetemen szerzett mérnöki doktori címet és a Harvard Egyetemen közigazgatási mesterszakos diplomát, a pártkongresszuson a központi bizottság teljes jogú tagjává választották.

(portfolio.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei