karpat.in.ua

Súlyos dízelhiánnyal számolnak Európában

A dízelellátás további romlására kell felkészülni Európában, amint decembertől a nyersolaj, jövő februártól pedig a gázolaj behozata is tilos lesz Oroszországból.

Az egyes államok különbözőképpen kitettek a hiánynak. Magyarország egyelőre mentesül az embargótól, és az olajfinomítókban bővelkedő Hollandiának sincs nincs mitől tartania.

„Mi nagyon jó helyzetben vagyunk, háromszor-négyszer annyi gázolajat állítunk elő, mint amennyit fogyasztunk. Európa többi részében azonban aggasztóan alacsonyak a készletek” – mondta az európai finomítókat reprezentáló holland szövetség, a VEMOBIN igazgatója, Erik Klooster.

Sokkal több gázolaj fogy, mint amennyit az európai finomítók jelenleg képesek előállítani, mert a szankciók miatt már csökkentették az orosz importot, de még nem találtak megfelelő alternatív megoldást a pótlására.

“Korábban a nyersolaj harmada Oroszországból származott. Azonnal leálltunk a behozatalával, amikor február végén az ukrajnai háború kitört” – közölte Karen de Lathouder, a BP vezérigazgatója.

A dízelüzemű személyautók száma ugyan rohamosan csökken, de az áruszállításban és a közlekedési ágazatban a járművek túlnyomó többsége gázolajjal működik, így a drágulást végső soron a fogyasztók fizetik meg.

Forrás