Afrikában már érzékelhető a gabonaexport felfüggesztése

Afrikában már érzékelhető a gabonaexport felfüggesztése

12:25 November 1, 2022

Gazdaság 1335 3 хвилини

Українська

Az, hogy Moszkva felfüggesztette részvételét abban a megállapodásban, amely lehetővé tette Ukrajnának, hogy gabonát exportáljon a Fekete-tengeren keresztül, súlyosbíthatja az éhínséget Afrika egyes részein, de az Ukrajnára gyakorolt közvetlen hatása valószínűleg kevésbé lesz drámai − mondták Afrika-szakértők és humanitárius szervezetek.

Nyugati tisztviselők azzal vádolták Oroszországot, hogy „fegyverként” használja az élelmiszert azzal a szombati döntésével, hogy szünetelteti a gabonaüzletet, amelyet az ENSZ és Törökország közvetített, és amely a globális élelmiszerárak csökkentését és az éhezés elleni küzdelmet célzó koordináció ritka esete volt − írta meg a New York Times.

Regionális szakértők és árupiaci elemzők vasárnap azt mondták, hogy rövid távon Oroszország döntése a globális gabonaárak emelkedését fogja előidézni, és különösen azoknak az országoknak árt, amelyek kormányai nem rendelkeznek az alapvető élelmiszerek árának támogatására szolgáló forrásokkal.

Afrikában több tízmillió ember néz szembe akut élelmiszerhiánnyal, a világ 19 éhséggócának többsége a kontinensen található. Ezek közül több Afrika szarván található, ahol a polgárháborúk, az éghajlati szélsőségek és a Covid-19-világjárvány okozta gazdasági zavarok súlyosbították az amúgy is súlyos élelmiszerhiányt.

A gabonaegyezmény felfüggesztése jelentős gondokat okozhat nemcsak a legszegényebb afrikai országoknak, hanem a nagyobb nemzeteknek is, ahol a megélhetési költségek erős politikai kérdéssé váltak − mondta Murithi Mutiga, az International Crisis Group nevű think-tank Afrika-programjának igazgatója. Kiemelte Dél-Afrikát, Ghánát és Kenyát, mint olyan országokat, ahol a kormányokra még azelőtt helyezkedett politikai nyomás azért, hogy foglalkozzanak az emelkedő élelmiszerárakkal, hogy Oroszország bejelentette volna a döntését.

(MTI)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei