karpat.in.ua

A jegybank nyilvánosságra hozta az IMF újabb ukrajnai missziójának időpontját

A Nemzetközi Valutaalap újabb missziója az előzetes információk szerint november 11. és 17. között működik – közölte Andrij Pisnij, a Nemzeti Bank elnöke egy sajtótájékoztatón, számolt be az Interfax-Ukrajina.

„A végső megállapodásokat a második misszió eredményei alapján fogalmazzák meg, amely november 11-én kezdi meg munkáját. Terveink szerint november 17-ig fog tartani” – mondta a jegybank elnöke.

Egyben megjegyezte: ezeken, a Pénzügyminisztérium vezetőjének részvételével zajló technikai megbeszéléseken kell kidolgozni a program vázlatát, amely a Nemzeti Bank jövőbeli cselekvési tervének és valószínűleg a bővített finanszírozás alapja lesz, amelyre Ukrajna számít.

Elmondása szerint az elmúlt hónapban a bécsi IMF-misszió keretében elkezdődött a munka. Ennek során a jegybank és az IMF megszilárdította a monetáris és fiskális politika pozícióját.

„Bécsben a makrogazdasági helyzettel, a valutapolitikával, a hitel-monetáris viszonyokkal, a pénzügyi stabilitással, a kormány és a jegybank közötti fiskális konszolidációval kapcsolatos kérdésekről érdemi és, nem egyszerű, de nagyon konstruktív megbeszélések folytak. Mindez az ukrán költségvetést és a hazai adósságpiac szükségleteinek finanszírozását illetően szükségszerű” –összegezte Pisnij.