karpat.in.ua

Csődöt jelentett a világ második legnagyobb kriptotőzsdéje

A vállalat közölte, hogy Sam Bankman-Fried is lemondott vezérigazgatói tisztségéről. Azt mondta, a cél az, hogy „rendezett folyamatot indítsanak el az eszközök felülvizsgálatára és pénzzé tételére az összes globális érdekelt fél javára” − írta meg a BBC.

A lépések egy hétig tartó zűrzavaros hetet zárnak le a világ második legnagyobb kriptotőzsdéjénél.

A hét elején az ügyfelek siettek kivenni a pénzüket, mivel olyan pletykák keltek szárnyra, hogy az FTX és más, Bankman-Fried által vezetett cégek pénzügyi helyzete ingatag. Bankman-Fried megpróbált mentőakciót szervezni, remélve, hogy a rivális Binance, a világ egyik legnagyobb kriptopénz-tőzsdéje felvásárolja.

A Binance azonban elállt az üzlettől, így a digitális tokenek adás-vételére használt FTX tőzsdének több milliárd dollárt kellett összeszednie, és sok ügyfél nem tudott hozzáférni a pénzéhez.

A csődeljárásban az FTX mellett az Alameda Research, a Bankman-Fried által alapított kereskedőcég és nagyjából 130 társvállalat is részt vesz − derül ki az FTX Twitteren megosztott közleményéből.

(hvg.hu)