Ukrajnában megkezdte munkáját az IMF online missziója

Ukrajnában megkezdte munkáját az IMF online missziója

12:43 November 12, 2022

Gazdaság 1196 2 хвилини

Українська

A Valutaalap képviselői folytatják a megbeszéléseket az ukrán kormánnyal az új hitelprogramról.

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) Gavin Gray által vezetett missziója november 11-én, pénteken megkezdte az online formátumú megbeszéléseket Ukrajna képviselőivel – számolt be az Interfax-Ukrajna az IMF állandó ukrajnai képviselője, Vahram Sztepanyan nyilatkozatára hivatkozva.

A felek az IMF Ügyvezető Igazgatóságának (PMB) bevonásával folytatják az ukrán fél, a Monitoring Programmal kapcsolatos kérésének megvitatását.

„A párbeszéd a múlt hónapban Bécsben megtartott találkozók eredményein fog alapulni. A misszió tevékenysége online formátumban zajlik” – pontosított Sztyepanyan.

Korábban Andrij Pisnij, a jegybank elnöke kijelentette, hogy a misszió várhatóan november 17-ig tart, és december elején megfogalmazódnak a végleges megállapodások, amelyeket a Valutaalap igazgatósága kell jóváhagyjon.  Elmondása szerint a Nemzeti Bank és a Pénzügyminisztérium vezetősége közötti technikai megbeszéléseken „ki kell dolgozni annak a programnak a vázlatát, amely a Nemzeti Bank következő évekre vonatkozó cselekvési tervének alapját képezi, és valószínűleg az lesz annak a finanszírozási programnak az alapja, amelyre Ukrajna számít”.

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei