Megugrott a bolti lopások száma Nagy-Britanniában

Megugrott a bolti lopások száma Nagy-Britanniában

12:48 November 19, 2022

Gazdaság 1081 3 хвилини

Lassan luxuscikknek számít az Egyesült Királyságban a hús. Legalábbis úgy védik az üzletekben, mintha az lenne. Az utóbbi hetekben megugrott a bolti lopások száma. Októberben 11 százalékos volt az infláció. Minden ötödik britet az elszegényedés fenyeget.

„A szalonna, a kolbászok és az összes sajt, főleg ezeket veszik célba a tolvajok. Minden nap van valami. Múlt héten egy egész bőrönddel kaptunk el egy tolvajt, de a rendőrséget nem érdekelte” – mondja Coventryben egy bolttulajdonos, aki emiatt még több kamerát szereltetett fel, és belépett egy csoportban, ahol a boltosok megosztják egymás között a tolvajok fotóit és adatait.

Kicsivel odébb élelmiszeradományért sorakoznak az emberek. Vannak köztük olyanok is, akik dolgoznak, csak nem tudnak a bérükből megélni. A tej, a sajt és a tojás ára az utóbbi egy évben több mint 30 százalékkal nőtt. Az emberek panaszkodnak.

„A szupermarketek árai felháborítóak, rosszul vagyok tőlük. Az olyanok, mint mi, akiknek semmijük sincs, nem tudnak megélni. Ezért mennek el lopni.”

„Régebben 1 fontért vettem a tejet, most 1,80. Nagyon nehéz.”

„Minden pénzemet ételre költöm, semmi másra, csak a számlákra és az élelemre.”

Ugyanez az elkeseredettség figyelhető meg másutt is. Az angliai Blackpoolban található ingyenkonyha minden este emberek tucatjait látja el meleg étellel. A tulajdonos azt tapasztalja, hogy a munka már nem elég a megélhetéshez.

“Olyanok is bejönnek hozzánk, akik teljes munkaidőben dolgoznak, de így is szükségük van extra ételre. Mégis, mi folyik ebben az országban, hogy még a saját embereinkről sem tudunk gondoskodni?” – kérdezi Mark Butcher, az ingyenkonyha tulajdonosa.

Becslések szerint félmillió gyereknek lesz szüksége élelmiszersegélyre az elkövetkező hónapokban az Egyesült Királyságban. Az idei tél sok brit számára az elmúlt évtizedek egyik legkeményebb tele lehet.

Forrás

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei