A dollár erősödését a szegény országok fizetik meg

A dollár erősödését a szegény országok fizetik meg

13:38 November 20, 2022

Gazdaság 939 4 хвилини

A héja Fed által megerősített dollár számos országot hoz nehéz helyzetbe. Elsősorban afrikai országok kerültek nagy bajba, ahol folyamatosan nő az adósság.

Az amerikai dollár a Fed egyre agresszívebb kamatemeléseinek hatására sokat erősödött az idei évben, amit többek között a forint és az euró is megszenvedett, de nem az európai kontinens fizetőeszközei teljesítettek a leggyengébben a zöldhasúval szemben, az energiaválság ellenére sem.

A dollár erősödését segítette a befektetők menekülése a biztonságosnak tartott amerikai devizába, de relatíve jól teljesítettek a nagy energiavagyonnal rendelkező és a számottevő kamatemelést végrehajtó országok pénzei is. Mások azonban kevésbé voltak szerencsések.

A Johns Hopkins Egyetem közgazdászprofesszora, Steve Hanke rendszeresen közzéteszi az év legrosszabbul teljesítő devizáinak a listáját, és ezek között most előkelő helyre került a ghánai cedi, amelyből az év elején még nagyjából hat elég volt egy dollár megvásárlására, mára azonban már több mint 14 cedi kell hozzá.

Az éves szinten értékéből mintegy 60 százalékot vesztő ghánai deviza problémáit többek között a megélhetési költségek emelkedése és a fenntarthatatlan adósság okozta, ami arra kényszerítette a kormányt, hogy a Nemzetközi Valutaalaphoz forduljon – írja a CNBC.

A devizát aztán újabb csapás érte, amikor a jegybank elhalasztott egy devizaaukciót, miközben az elnök lemondását követelő tüntetések rázták meg az ország fővárosát, Accrát.

A cedinél is rosszabbul szerepelt idén a kubai peso, a második legrosszabbul teljesítő fizetőeszköz, és az értékének több mint háromnegyedét elvesztő zimbabwei dollár, amely a legnagyobbat esett az idén. Mind a két országban elszabadult az infláció is. 

Zimbabwéban az utolsó hivatalos adat szerint októberben 268 százalékra ugrott a drágulás éves szinten, ám Hanke szerint ez is alulbecsli a valóságot, szerinte 417 százalékos az infláció. Kuba is hasonló problémákkal küzd, ráadásul itt a különbség még szembeszökőbb a hivatalos adatok és Hanke számításai között: a hivatalos 37 százalékkal szemben Hanke modellje szerint 166 százalékos a valóságos adat.

A múlt héten az egyiptomi font is nagyot zuhant, és felkerült a leggyengébb devizák listájára, miután az ország adósbesorolásával kapcsolatban a Fitch Ratings a kilátásokat negatívra változtatta, miközben az ország deviztatartalékai a márciusi 35 milliárd dollárról októberre 32 milliárd dollár alá apadtak.

A Fitch felhívta a figyelmet az ország jövőre lejáró hatmilliárd dollár értékű adósságára, amelyet 2024-ben újabb kilencmilliárd dolláros tétel követ.

A leggyengébben teljesítő devizák között megtalálható még a Srí Lanka-i rúpia, a venezuelai bolívar, a Sierra Leone-i leone, a mianmari kjap, a laoszi kip és az ukrán hrivnya is.

(vg.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei