Ha sikerül megoldani az elosztást, minden lakossági fogyasztó naponta 5-6 órán át kaphat áramot – Smihal

Ha sikerül megoldani az elosztást, minden lakossági fogyasztó naponta 5-6 órán át kaphat áramot – Smihal

22:07 November 29, 2022

Gazdaság 2331 2 хвилини

Українська

A kényszeráramszünetek terhét egyenletesen kell elosztani az összes fogyasztó között, hogy az emberek naponta legalább 5-6 órára felkapcsolhassák a villanyt – jelentette ki Denisz Smihal miniszterelnök a keddi kormányülésen, számolt be a korrespondent.net hírportál.

Mint a kormányfő rámutatott, „jelenleg az Oblenerhók előtt két feladat előtt áll: ne lépjék túl a Ukrenerho állami áramszolgáltató vállalat által megszabott korlátokat, mert ez vészleállásokhoz vezet. Másodsorban pedig, hogy minimalizálják a fogyasztók egyenetlen leállását. Mit is értünk pontosan ezen? Azt, hogy megengedhetetlen, miszerint egyes fogyasztók otthonaiban 20-30, sőt néha 40 órán át nincs áram, míg másoknál éjjel-nappal van. Itt az igazságosságról van szó.”

A miniszterelnök felszólította a helyi hatóságokat, hogy kapcsolódjanak be a kérdés kommunikálásába, és magyarázzák el az embereknek, hogy egyes házak miért nincsenek lekapcsolva az áramellátásról, és milyen okok miatt, és milyen kritikus infrastrukturális létesítmények vannak bekapcsolva. „A helyzet nehéz, kapacitáshiány van. De a rendszer 30%-os hiánya mellett a hálózati veszteségek és a kritikus infrastruktúra kiemelt ellátása esetén 50-60% marad régiónként a lakossági szükségletek fedezésére” – mutatott rá Denisz Smihal, kiemelve, hogy szerinte ez a mennyiség elegendő ahhoz, hogy a kényszerleállások terhelése egyenletesen legyen elosztva az összes fogyasztó között, hogy az emberek otthonaiban legalább napi 5-6 órán át legyen áram.

(vb/korrespondent.net)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei