Több mint háromszáz cég hagyta faképnél Oroszországot a háború kezdete óta

Több mint háromszáz cég hagyta faképnél Oroszországot a háború kezdete óta

13:25 December 5, 2022

Gazdaság 1253 2 хвилини

Українська

Közel ezer vállalat változtatta meg piaci pozícióját Oroszországban vagy Oroszországgal kapcsolatban a háború kezdete óta. Néhányan teljes visszavonulást jelentettek be, és visszafogták a tevékenységüket, mások csak felfüggesztették a jelenlétüket vagy a tervezett beruházásaikat hagyták abba, de vannak olyan cégek is, amelyek a szokásos módon folytatták munkájukat.

Jeffrey Sonnenfeld, a Yale Egyetem professzora a háború első napjaitól kezdve szakértőkből és hallgatókból álló csapatával figyelemmel kíséri az Oroszországban tevékenykedő vállalatokat. A listát először február 28-án tették közzé, akkor még mindössze néhány tucat vállalat jelentette be, hogy kivonul az orosz piacról.

A kutatók a vállalatokat nyilatkozataik és tetteik alapján öt csoportba osztották.

A naponta frissülő listában így külön csoportosítva jelennek meg azok a cégek, amelyek korlátozások nélkül folytatják tevékenységét Oroszországban, illetve azok, amelyek folytatják a működést, de új fejlesztésbe nem invesztálnak, valamint azok, amelyek csökkentették tevékenységüket, továbbá azok, amelyek felfüggesztették vagy teljesen megszüntették a működésüket az orosz piacon.

A naponta frissülő lista szerint – melyet az Ekonomicsna Pravda is szemlézett – jelenleg 320 cég fordított hátat Oroszországnak, köztük olyan nagyvállalatok, mint a British American Tobacco, a Cisco vagy a Deutsche Telekom.

(napi.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei