A jövő év elején tartják az Ukrajna megsegítését célzó pénzügyi Rammstein konferenciát – Smihal

A jövő év elején tartják az Ukrajna megsegítését célzó pénzügyi Rammstein konferenciát – Smihal

16:49 December 6, 2022

Gazdaság 614 2 хвилини

Українська

Az Ukrajna anyagi támogatását célzó pénzügyi Rammstein konferenciát a tervek szerint 2023 első negyedévében rendezik meg – jelentette be kedden Denisz Smihal miniszterelnök a moldovai kollégájával, Natalia Havrilicaval közösen tartott sajtótájékoztatón, adta hírül a korrespondent.net hírportál.

A jelentés szerint az urán kormányfő elmondta: „ha arra számítanak, hogy ez egy kerekasztal-megbeszélés keretében fog történni, akkor igazuk van, így lesz. Mindazonáltal magas politikai szint várható.” Hozzátette: remélem, ezt már a jövő év első negyedévében látni fogjuk. Mindazok a munkacsoportok, amelyek ma munkaszinten dolgoznak, minden bizonnyal negyedévente legalább egyszer bemutatják a pénzügyi Ramstein politikai eredményeit és politikai megállapodásait – mutatott rá.

A miniszterelnök megjegyezte, hogy a pénzügyi Ramstein konferencia lebonyolítására irányuló munka jelenleg aktívan folyik az Európai Bizottság szintjén, valamint a pénzügyi szervezetek és a G7-ek szintjén. „A jövő héten újabb nemzetközi konferenciát tartanak Franciaországban, ahol az energia-, pénzügyi, katonai és a nukleáris biztonság kérdéseit vitatják meg” – hangsúlyozta Denisz Smihal.

(vb/korrespondent.net)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei