Kanada megkezdi az ukrajnai háború miatt szankciós listára került Roman Abramovics ottani vagyonának lefoglalását, valamint az orosz oligarcha tulajdonában álló Granite Capital Holdings vállalattól 26 millió dollár elkobzását célzó eljárást – jelentette be hétfőn az ottawai kormány.
A külügyminisztérium közlése szerint ez az első alkalom, hogy a kanadai vezetés az új jogköreit használja szankciós listára került személyek vagyonának lefoglalására.
Mélanie Joly külügyminiszter most bíróságon fogja kezdeményezni a vagyontárgyak elkobzását, s amennyiben sikerrel jár, az így befolyt összeget Ukrajna újjáépítésére, illetve az orosz hadművelet áldozatainak kárpótlására fogják fordítani – olvasható a minisztérium állásfoglalásában.
Joly szerint Kanada további nyomást fog gyakorolni az orosz rezsimre és azokra, akik előnyökhöz jutottak Vlagyimir Putyin orosz elnök barbár ukrajnai inváziójából.
Az orosz oligarchák bűnrészesek a háborúan, Kanada pedig nem lesz menedék a jogtalanul szerzett vagyonuknak – hangoztatta Chrystia Freeland pénzügyminiszter.
Abramovicsot, aki az angol labdarúgó-bajnokság első ligájában, a Premier League-ben játszó Chelsea tulajdonosa volt, a brit kormány már az ukrajnai háború kezdete után szankciókkal sújtotta. A nagyvállalkozónak egyebek mellett értékesítenie kellett a klubot, de úgy, hogy az eladásból semmiféle anyagi haszna ne származzon.
Kanada már több mint 1500 orosz, ukrán, valamint fehérorosz állampolgárt, illetve jogi személyt helyezett szankciós lajstromra az ukrajnai orosz hadművelet február 24-i kezdete óta.
(MTI/hirado.hu)