Nőhet a lengyel tőkebefektetés Ukrajnába

Nőhet a lengyel tőkebefektetés Ukrajnába

19:29 Január 28, 2023

Gazdaság 1160 2 хвилини

Українська

Az Ukrajnába irányuló lengyel működőtőke-befektetések (FDI) elérhetik a 30 milliárd dollárt a következő öt évben – áll a lengyel kormányfői hivatalhoz tartozó Lengyel Gazdasági Intézet (PIE) pénteken ismertetett jelentésében.

A lengyel jegybank adatai szerint az ukrajnai lengyel FDI 2021-ben 1,2 milliárd dollárt tett ki. A PIE-jelentés összeállítói azzal számolnak, hogy a lengyel cégek elsősorban az energetikai, az építőipari és a pénzügyi szektorokba fektetnek majd be.

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) adatait felhasználva a PIE szakértői azt írták, hogy tavaly szeptemberben az Ukrajnába irányuló lengyel export 46 százalékkal, az onnan származó import pedig 23 százalékkal nőtt éves szinten. A bővülés mögött elsősorban a lengyel fegyverexport és a humanitárius támogatás áll.

A lengyel jegybank számításai szerint az Ukrajnában végrehajtott közvetlen lengyel befektetések 2014-ben még 34 millió euró veszteséget termeltek, 2021-ben viszont már rekordösszegű, 130 millió euró nyereség keletkezett – írta az MTI.

(mandiner.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei