karpat.in.ua

Ukrajnának legalább 2 gigawatt villamos energiát kell importálnia az Európai Unióból – Smihal

Denisz Smihal miniszterelnök az ukrán kormány és az Európai Bizottság Kijevben csütörtökön tartott együttes ülésén kijelentette, hogy meg kell vitatni a nemzetközi partnerekkel az Európai Unió tagországaiból származó villamosenergia-import 2 GW-ra való növelésének szükségességét – közölte az Ukrajinszka Pravda hírportál.

A tudósítás szerint a kormányfő elmondta: „az energetikai kérdéseket illetően reméljük, hogy fokozzuk együttműködésünket Ukrajna energiaszektorának helyreállítása és átalakítása terén.

Ma arról beszélünk, hogy 2 gigawattra kell bővíteni az ukrajnai villamosenergia-import lehetőségeit, támogatni kell az energiarendszerünk decentralizálását célzó projekteket, például az ukrán háztartások és közösségek nagyszabású napenergia-termelési programját.”

„Az energia területén Ukrajna tervei között szerepel az államunk és az EU-tagországok közötti hálózatok kapacitásának bővítése, a gázellátás biztonságának koordinálása, a közös gázbeszerzésekben való részvétel, valamint az európai zöld irányvonal megvalósítására irányuló munka erősítése” – hangsúlyozta Denisz Smihal.

(vb/pravda.com.ua)