karpat.in.ua

Hatalmas lyukat üt a német GDP-n a háború

Európa legnagyobb gazdaságában az egy főre jutó GDP 2000 euróval lesz alacsonyabb, mint amekkora a béke megőrzése esetén lenne.

Az ukrajnai háború az idei év végéig mintegy 160 milliárd euróval, azaz mintegy 4 százalékkal csapolja meg a német bruttó hazai összterméket – mondta Peter Adrian, a német ipari és kereskedelmi kamarák (DIHK) vezetője vasárnap a Rheinische Postnak.

Hozzáfűzte, ez azt jelenti, hogy Európa legnagyobb gazdaságában az egy főre jutó GDP 2000 euróval lesz alacsonyabb, mint békés körülmények közepette lenne.

Németországban ugyanis az ipar nagyobb arányt képvisel a gazdaságban, mint a legtöbb országban, és az ágazat nagyrészt energiaigényes, emiatt a német vállalatokat különösen súlyosan érintette az energiaárak emelkedése.

A német ipar 2023-ban mintegy 40 százalékkal fizethet többet az energiáért, mint 2021-ben – derült ki az Allianz Trade múlt havi tanulmányából is.

A 2023-as és 2024-es növekedési kilátások ezért gyengébbek, mint sok más országban – mondta Adrian, hozzátéve, hogy ez már tavaly is így volt.

Németország, amely évtizedekig a viszonylag olcsó orosz vezetékes gázra támaszkodott, most rendkívül nehéz helyzetbe került a saját földgázkészletekkel rendelkező Egyesült Államokhoz vagy az atomenergiával bőségesen ellátott Franciaországhoz képest.

A gáz ára körülbelül háromszor-ötször magasabb, mint az Egyesült Államokban, az áram pedig négyszer olyan drága, mint Franciaországban.

(portfolio.hu)