karpat.in.ua

Mintegy 10 milliárd dollár külső finanszírozás hiányzik az idei ukrán költségvetésből – Marcsenko

Ukrajna idei állami költségvetési hiányának fedezésére további külső finanszírozásra van szükség 10 milliárd dollár összegben, de Kijev reméli, hogy a Nemzetközi Valutaalap (IMF) beindítja a támogatási prgramját – közölte kedden Szerhij Marcsenko pénzügyminiszter, számolt be az rbc.ua hírportál a Pénzügyminisztérium honlapjára hivatkozva.

A jelentés szerint Marcsenko a Kristalina Georgievával, az IMF ügyvezető igazgatójával február 20-án Kijevben tartott megbeszélésen elmondta, hogy az IMF-fel egy teljes értékű hosszú távú program megnyitása hozzájárul a költségvetési hiány csökkentéséhez, valamint a makrogazdasági és pénzügyi stabilitás fenntartásához. Az IMF részéről történő közvetlen forrásbevonáson túl ez hozzájárul más adományozók támogatásának mozgósításához is.

A pénzügyminisztériumi sajtószolgálat tájékoztatása szerint a felek megvitatták az IMF monitoring programjának felülvizsgálatát célzó küldetésének eredményeit, amelyre február 13. és 17. között Varsóban került sor, valamint egy új, teljes körű együttműködési program elindításának kilátásairól az IMF támogatásával. „A múlt héten az IMF-misszió látogatása során szakértői szinten megállapodásra jutottunk a monitoring program felülvizsgálatáról az IMF igazgatóságának bevonásával. Ezzel összefüggésben egy teljes körű program megvitatásának megkezdését várjuk az IMF támogatásával, amely hozzájárul a kiemelt, különösen a humanitárius és szociális költségvetési kiadások biztosításához 2023-ban” – jegyezte meg Szerhij Marcsenko.

(vb/rbc.ua)