Németország: Technikai recesszióba süllyedhet a gazdaság

Németország: Technikai recesszióba süllyedhet a gazdaság

12:38 Március 1, 2023

Gazdaság 955 3 хвилини

A mutató tehát az elmúlt néhány hónap javuló tendenciája után ismét távolodott a semleges értéket jelentő 100 pontos határtól. A DIW Berlin ez alapján az első negyedévre is némi GDP-csökkenést prognosztizál az első negyedévre a negyedik negyedévi 0,4 százalékos csökkenés után.

A második negyedévtől azonban már növekedés várható a DIW megítélése szerint, hiszen a kilátások megítélése lényegesen jobb a tavaly év második felében tapasztaltnál. Akkor az őszi hónapokban 74,3 ponton érte el a legalacsonyabb pontját a konjunktúrabarométer, a negyedik negyedéves pedig 87,3 pont lett. Az első negyedéves konjunktúrabarométert a márciusi érték ismeretében kalkulálja majd a DIW.

Magas marad az infláció

A kilátások javulásához nagyban hozzájárult az enyhe tél és az energiaárak csökkenése, az energiaválság legalábbis átmeneti enyhülése. A jelek szerint az infláció is túllépett a csúcsponton, bár valószínűleg még egy ideig magas marad.

A német gazdaság a téli félévben lassuló gazdasági fázisba kerül, és valószínűleg technikai recesszióba csúszik, azaz két egymást követő negyedévben csökken negyedéves bázison a bruttó hazai termék.

„A német gazdaság még nem lépett túl a mélyponton” – közölte Geraldine Dany-Knedlik, a DIW makrogazdasági osztályának társvezetője.

Rosszul indult az év

Összességében a helyzet nem könnyű, az ipari termelés az év kezdetén visszaesett, elsősorban az energiaigényes ágazatokat igen érzékenyen érintő energiaválság miatt. A német vállalatok meglehetősen nagy feldolgozatlan megrendelésállománya azonban bizakodásra ad okot a nehéz idők átvészeléséhez.

A szolgáltatóipari ágazatokból a DIW megítélése szerint nem várhatók pozitív impulzusok a gazdasági fejlődésre.

A magas infláció miatt sokak reálbére csökken, ami már a karácsonyi szezonban is visszafogta a lakossági fogyasztási kiadásokat.

A fogyasztói hangulat azonban az utóbbi időben némileg javult. A még mindig erős munkaerőpiaccal együtt a fogyasztók most már bizakodóbbak a jövőt illetően.

Jelenleg nincs jele az infláció gyors csökkenésének vagy a világgazdaság érezhető fellendülésének – mindkettő továbbra is teherként hat a német gazdaságra – összegezték a szakértők.

(napi.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei