Az Egyesült Államok Pénzügyminisztériuma szombaton jelentette be hogy további 9,5 milliárd dollár bérszámfejtési támogatást kapnak az amerikai légifuvarozók, így összesen 12,4 milliárd dollár támogatást kap a koronavírus-járvány által leginkább sújtott légiközlekedési ágazat.
A kormány összesen tíz nagy és 83 kisebb légitársaságnak folyósít a támogatásból. A Kongresszus további 25 milliárd dolláros támogatást hagyott jóvá az utasszállító légitársaságok bérszámfejtési támogatásaként. A több mint 10 millió dollár támogatásban részesülő nagyobb légitársaságoknak az alacsony kamatozású összeg 30 százalékát tíz éven belül vissza kell fizetnie.
Továbbá a támogatás feltételeként nem szüntethetik meg a fizetéseket és a munkahelyeket szeptember 30-ig, megtiltották a részvények visszavásárlását és az osztalékok kifizetését, valamint korlátozhatják a vezetők javadalmazását.
A SkyWest légitársaság vezérigazgatója, Chip Childs pénteken az alkalmazottaknak szóló levelében elmondta, hogy a vállalat 438 millió dollár értékű támogatást kapott a Kincstártól. A vezérigazgató levelében kiemelte, hogy bár a cég jövője még bizonytalan, valószínűnek tartja, hogy az év végére kisebb lesz a légitársaság mérete.
A négy legnagyobb amerikai légitársaság – az American Airlines, a Delta Air Lines, a United Airlines, és a Southwest Airlines – összesen 19,2 milliárd dollár kap a 25 milliárd dolláros támogatásból.
Az Egyesült Államok légitársaságainak forgalma 95 százalékkal esett vissza
a koronavírus-járvány közepette. A Kincstár kezdetben a támogatási alapok felét ítélte oda a főbb fuvarozóknak, a fennmaradó részről júliusig határoz. Ugyanakkor a hivatal kilátásba helyezte tovább pénzeszközök folyósítását az elfogadott pályázóknak.
A minisztérium továbbra is vizsgálja, hogyan lehet további 4 milliárd dollár támogatást odaítélni a rakományszállítóknak és 3 milliárd dollárt a reptéri vállalkozóknak, például az éttermeknek.
Azoknak a teherfuvarozóknak, amik kevesebb, mint 50 millió dollárt, valamint a vállalkozóknak, akik 37,5 millió dollárnál kevesebb támogatást kapnak, „nem kell pénzügyi eszközöket nyújtani kompenzációként”.
A Kincstár további 25 milliárd dolláros kölcsön bocsátott ki az utasszállító légitársaságok, és 4 milliárd dollárt a teherfuvarozók számára, amire számos légitársaság, minta Alaska Airlines és a az American Airlines is bejelentkezett.
Forrás: origo