karpat.in.ua

Smihal: Ukrajna nagy lépést tett a korrupció elleni küzdelemben

Denisz Smihal miniszterelnök kijevi sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy Ukrajna nagy lépést tette előre a korrupció elleni küzdelemben – számolt be az Ukrinform.

„Meggyőződésem, hogy Ukrajna meglehetősen nagyot ugrott a korrupció elleni küzdelemben” – mondta Smihal, egyben hozzátette, hogy a hatékony korrupcióellenes infrastruktúra létrehozása jelenleg végső szakaszában van.

„Ki lett nevezve a Korrupcióellenes ügyészség vezetője és az intézmény működik, a Legfelső Korrupcióellenes Bíróság működik, döntéseket hoz, a Nemzeti Korrupciómegelőzési Ügynökség is működik, elfogadták a korrupcióellenes programot… Hamarosan kinevezik az ügynökség vezetőjét, vagyis a korrupcióellenes testületek mind a négy vezetője ki lesz nevezve, ez lehetővé teszi a teljes infrastruktúra hatékony működését” – mondta Smihal.

A kormányfő kihangsúlyozta: fontos, hogy mind az állami szervek, mind a társadalom zéró toleranciával rendelkeznek a korrupcióval szemben, a megvesztegetésben érintett vagy azzal gyanúsított személyekkel kapcsolatos döntések gyorsan születnek meg. Ugyanakkor kiemelte, hogy a korrupciógyanús konkrét személyek megvitatására csak az erre vonatkozó bírósági döntések után kerülhet sor.

A miniszterelnök elmondta, az európai országok jelenleg nagyon érdeklődnek a Gyija és az állami nyilvántartások ukrán tapasztalatai iránt.