Normál nyomtávú vasútvonal kiépítését tervezi Ukrajna

Normál nyomtávú vasútvonal kiépítését tervezi Ukrajna

19:10 Március 10, 2023

Gazdaság 1057 2 хвилини

Українська

Igazodna az európai szabványhoz Ukrajna: a cári időkből örökölt keskeny nyomtáv helyett, az általános, normál nyomtávra térne át, megkönnyítve ezzel a teherszállítást a háborúban álló ország és Európa más államai között.

Az Európában szokásos 1435 milliméteres nyomtávolságú vasútvonalak kiépítését tervezi Ukrajna. A háborúban álló országban – és a más posztszovjet államokban – az 1520 milliméteres nyomtáv a szabvány, vagyis: az egykori Szovjetunió határán ma is szükséges a vasúti szerelvények tengelycseréje be- és kilépéskor.

Ez jelentős időveszteséggel jár, így nemcsak a személyszállítás, de a teherforgalom számára egyaránt hátrányos. Az eltérő nyomtáv még a cári időkben alakult ki, Pétervár ekkor döntött úgy, megnehezíti egy esetleges nyugati támadás kivitelezését, tanulva Napóleon hadjáratából.

A jelenlegi tervezet szerint, első szakaszban a lengyel–ukrán határtól indulna a vonal átalakítása, a lengyel Hrebenne és az ukrán Rava Ruska között, majd fokozatosan elérné Lemberg városát. A végcél: a Varsó és Kijev közti egységesített vasúti kapcsolat létrehozása, ám tervek között szerepel valamelyik fekete-tengeri kikötő bekapcsolása is a „hálózatba”.

A gazdasági előnyök mellett szót kell ejtenünk a projekt hadászati, humanitárius jelentőségéről is: a nyomtáv egységesítésével könnyebben lehetne segélyszállítmányokat és katonai felszerelést szállítani a hadban álló országnak.

A lengyel fél számára gazdasági előnyökkel járó nyomvonal-szélesítés első szakasza a tervek szerint 2023 végéig valósulhat meg.

(hirado.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei