Oroszország júniusig hosszabbítja meg az olajtermelés csökkentését

Oroszország júniusig hosszabbítja meg az olajtermelés csökkentését

10:51 Március 25, 2023

Gazdaság 1576 2 хвилини

Alekszandr Novak orosz miniszterelnök-helyettes elmondta, hogy a korábban bejelentett napi félmillió hordós kőolaj kitermelés csökkentésnek a februári napi 10,2 millió hordós szintről kell indulnia, a februári bejelentésen szerint a csökkentés a januári 9,8-9,9 millió hordós napi szintről indult volna – írja a Reuters.

Gyakorlatban a mostani lépés azt jelenti, hogy Oroszország napi 9,7 millió hordónyi olaj kitermelésre törekszik március és június között a termeléscsökkentés érvénybe lépését követően, ami ugyan alacsonyabb a korábban bejelentettekhez képest, azonban eredetileg csak márciusban csökkentették volna a termelést.

Az Oroszország egyik fő bevételi forrásának számító orosz olajexport a nyugati országok által kivetett szankciók, köztük az olajár plafon bevezetését követően került nyomás alá. A kialakult helyzet következtében Oroszország olyan országokba igyekezett növelni exportját, mint Kína és India, amely országok még nem vezettek be szankciókat Moszkvával szemben.

Novak elmondta, hogy a tavalyi évben Kína 67 millió tonna orosz olajat importált, ami nagyjából az összes orosz olajexport egyharmadát teszi ki. A miniszterelnök helyettes ezt követően azt is elárulta, hogy Oroszország nem kapott még semmilyen javaslatot az OPEC+ tagországoktól a termeléscsökkentési megállapodás feltételeinek megváltoztatására, jelenleg az oroszok napi félmillió hordós termeléscsökkentése az OPEC+ megállapodáson felül történik.

(portfolio.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei