Az USA még államcsőd esetén is folytatja Ukrajna katonai támogatását – Fehér Ház

Az USA még államcsőd esetén is folytatja Ukrajna katonai támogatását – Fehér Ház

13:08 Május 13, 2023

Gazdaság 1343 2 хвилини

Українська

Az Egyesült Államoknak még államcsőd esetén is lehetősége lesz a katonai segítségnyújtásra Ukrajnának a pénzügyi év végéig a Kongresszus által elkülönített források terhére – jelentette ki John Kirby, a Fehér Ház Nemzetbiztonsági Tanácsának stratégiai kommunikációs koordinátora pénteki sajtótájékoztatóján, számolt be az rbc.ua hírportál.

A jelentés szerint Kirbyt az újságírók arról kérdezték, hogyan folytatná az USA az Ukrajnának nyújtott katonai támogatást államcsőd esetén. „Ami Ukrajna támogatását illeti, az attól függ, hogy a Kongresszus milyen előirányzott eszközöket juttatott nekünk tavaly. Ezeket a kiutalt forrásokat továbbra is felhasználjuk, és várhatóan a folyó pénzügyi év végéig (egészen a következő időpontig, szeptember 30-ig – a szerk.) folytatni tudjuk” – hangsúlyozta a Nemzetbiztonsági Tanács stratégiai kommunikációs koordinátora.

A hírportál emlékeztetett arra, hogy korábban Szerhij Fursza, a Dragon Capital igazgatóhelyettese elmondta, hogy az USA államadósság-plafonjával kapcsolatos problémák gyakran ismétlődnek. Ebben az évben a helyzet nem egyedülálló, és nem érinti Ukrajnát.

Az államadósság felső határának emelése nélkül az Egyesült Államok kormánya nem vehet fel több kölcsönt a kiadások fedezésére. Janet Yellen pénzügyminiszter azt mondta, hogy ha a Kongresszus továbbra sem tesz lépéseket, a kormány június 1-jén fizetésképtelenné válhat.

(vb/rbc.ua)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei