Kína hatalmas projektbe kezdett: 11 ezer méteres mélységbe fúrnak le

Kína hatalmas projektbe kezdett: 11 ezer méteres mélységbe fúrnak le

10:02 Június 7, 2023

Gazdaság 1713 2 хвилини

Українська

Kína nem kisebb célt tűzött ki maga elé, minthogy a világ egyik legmélyebb lyukát fúrja a Földbe, hogy aztán tanulmányozzák azt.

Guardian jelentése szerint Kína megkezdte a Föld egyik legmélyebb lyukának fúrását, hogy tanulmányozza a bolygó mélyen a felszín alatt fekvő területeit: a kínai állami Hszinhua hírügynökség szerint a lyuk fúrását kedden kezdték meg a Tarim-medence egyik sivatagjában, Kína északnyugati részén, Hszincsiangban.

A jelentés szerint 11 ezer méteres mélységig kívánnak lefúrni, a keskeny akna pedig több mint 10 kontinentális rétegen hatol át, s várhatóan eléri a Kréta Rendszert is, a 145 millió éves rétegzett kőzeteket. A kínai állami média közlése szerint a projektet várhatóan 457 nap alatt fejezik be, mely egy „mérföldkő lesz a kínai földmélységi kutatásban”.

A kutatófúrás azért is bír hatalmas jelentőséggel, mert lehetővé teszi a tudósok számára, hogy tanulmányozzák a Föld belső szerkezetét és fejlődését, továbbá az eredmények adatokat szolgáltatnak majd a további földtudományi kutatásokhoz.

Wang Chunsheng, a műveletben részt vevő műszaki szakértő úgy fogalmazott, a művelet „a Föld ismeretlen területének felfedezésére és az emberi megértés határainak kiterjesztésére tett merész kísérlet”, hangsúlyozva, hogy a projekt megvalósítása egyáltalán nem lesz egyszerű:

„A fúrási projekt építési nehézsége egy nagy teherautóhoz hasonlítható, amely két vékony acélkábelen halad.”

Forrás

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei