Szépen híznak az ukrán gáztárolók a külföldi befektetők gázával

Szépen híznak az ukrán gáztárolók a külföldi befektetők gázával

17:25 Augusztus 4, 2023

Gazdaság 1489 5 хвилин

Українська

Júliusban közel 600 millió köbméter földgáz érkezett Ukrajnába az Európai Unióból és Moldovából – tette közzé az ország gázszállító rendszerének üzemeltetője (GTSOU).

A teljes mennyiség (589 millió köbméter) 99 százaléka „vámraktárakba” került. A gáz szállítása az úgynevezett short-haul szolgáltatással, vagyis fizikailag rövidebb úton, a lényegét tekintve azonban az átlagosnál sokkal alacsonyabb tarifával történt. A short-haul valójában egy marketingeszköz, amellyel az ukrajnai tárolótársaság a nyugati kereskedőket sikerrel csábítja – magyarázta a Világgazdaságnak egy gázpiaci kereskedő.

Az ukrajnai földalatti gáztárolóknak szánt importot jellemzően külföldi kereskedők bonyolították. A legnagyobb, 224 millió köbméteres tétel Magyarország felől érkezett, ez tette ki a júliusi ukrán gázimport 38 százalékát. Magyarországot Moldávia, Szlovákia és Lengyelország követte a sorban.

A forrás azonban hangsúlyozta, hogy nem a felsorolt, hanem nyugati országok kereskedőiről van szó, így Magyarországnak is csak tranzitszerepe van az üzletben.

Miután az európai földgáztárolók már átlagosan 85 százalékig megteltek, a kereskedők elkezdték az ukrán gázinfrastruktúrát használni – magyarázza a tetemes nagyságú júliusi betárolást az ukrán társaság. Azt is írja, hogy az idén a külföldiek hamarabb kezdték el az ukrajnai tárolók használatát, mint tavaly. Dmitro Lipa, a GTSOU vezérigazgatója mindezt úgy értékeli, hogy „az ukrán gázinfrastruktúra megbízhatónak bizonyult a gáz szállítása és tárolása terén egyaránt. Örülünk, hogy olyan külföldi ügyfeleket látunk, akik megértik, hogy Ukrajnában a gáztárolás jövedelmező és biztonságos. Ennek a bizalomnak a fenntartásán dolgozunk a teljes körű invázió kezdete óta, és biztosak vagyunk abban, hogy az Ukrtranszhaz munkatársaival együtt megbízható partnernek bizonyultunk Európa energiabiztonságának javításában.”

Ám nemcsak hogy telnek az európai tárolók, a kapacitásaik is egyre inkább le vannak kötve, a magyarországiaké például már 100 százalékban.

Piaci források szerint az európai tárolók telítődésén kívül korábban az is ukrajnai tárolásra ösztönözhette a kereskedőket, hogy az ottani tarifák sokkal alacsonyabbak az európainál, igaz, ehhez az előnyhöz a háborús helyzetben kockázat is társul.

Alacsonyabbak a magyarországiaknál is. A magyar tárolási díjakat a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal állapítja meg. A nettó betárolási és a kitárolási tarifa, valamint az ezekhez képest elenyésző tárolási díj együtt a 2023. április 1-jétől tartó egy éven át megawattóránként nettó 2,39 euró. Ezzel szemben Ukrajnában tavaly nyár óta és a jövő év végéig meghosszabbítva nettó 500 hrivnya körül áll ezer köbméterenként, ami 1,18 euró megawattóránként.

A magyarországi földalatti tárolók töltöttsége augusztus 1-jén 80,1 százalékon állt a hivatalos uniós statisztika szerint, ez a mennyiség az éves országigény 50,28 százalékának a kielégítésére elég. Ezen belül a nagyobb kapacitással rendelkező Magyar Földgáztároló létesítményei 74 százaléknál tartanak, a nála kisebb Hexum viszont majdnem tele van: 94,57 százalékon. Ukrajna lassabban halad: 25,39 százalékos töltöttségnél tart, ami az éves felhasználásának a 31,38 százalékát fedezheti.

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei