karpat.in.ua

Kárpátalján az áramszünetekre való előkészületekről tárgyaltak

Az ellenség nem hagyta fel azon szándékát, hogy lerombolja az ukrán energiarendszert, és rákényszerít minket, hogy sötétben és hidegben éljünk. Ezért az őszi-téli időszakban érdemes előre felkészülni az új potenciális kihívásokra. Nemcsak a rendelkezésre álló erőforrások megőrzése, a sérült felszerelések helyreállítása fontos, hanem lehetőség szerint az energiapotenciál növelése is.

Hogyan lehet ezt megtenni Kárpátalján, ahol mintegy 460 ezer áramfogyasztó van, s jelentős részük áttelepült személy? Erről tárgyalt a mai ülésen az Ukrenerho igazgatótanácsának elnöke a megye vezetőségével.

„A fűtési szezonban hagyományosan megnő a régió villamosenergia-ellátási igénye. Míg nyáron 344 MW-ot fogyasztunk, télen ez a mutató eléri a 470 MW-ot. Jelenleg a régió viszonylag kis mennyiségű energiát termel, főként az ország más régióiból szerzünk be” – mondta Viktor Mikita, a megyei katonai adminisztráció vezetője.

Az állam mindent megtesz annak érdekében, hogy az állampolgárok otthonait a téli időszakban elektromos árammal láthassa el – jegyezte meg Volodimir Kudrickij. A lehetséges kihívásokra való sikeres felkészüléshez azonban szükség van a helyi támogatásra is. Fontos, hogy a főalállomások lekapcsolása esetén a belső termelés minden régiót elláthasson.