karpat.in.ua

Földgázt találtak Ukrajnában – Jelentős lelőhelyre bukkantak

Újabb jelentős gázlelőhelyet fedezett fel Ukrajnában a Naftohaz ukrán állami gázvállalathoz tartozó Ukrhazvidobuvannya gázkitermelő cég – hozta nyilvánosságra kedden honlapján a Naftohaz.

A lelőhely készleteit egymilliárd köbméterre becsülik.

 „A mezőt közel négyezer méter mélyen fedezték fel a földfelszínről lefúrva a mélybe. A kapott geológiai információk szerint az új mező készletei elérhetik az egymilliárd köbméter földgázt” – fejtette ki jelentésében az ukrán gázvállalat. Hozzátette, hogy az Ukrhazvidobuvannya folytatja a geológiai kutatási programot ezen a területen, és további kútfúrásokat terveznek. A közleményből nem derült ki, hol található a lelőhely.

A vállalat emlékeztetett arra, hogy nem ez az első új szénhidrogén-lelőhely, amelyet idén fedeztek fel Ukrajnában: a Naftohaz vállalatcsoport a közelmúltban indított be két nagy hozamú kutat, amelyek együttesen több mint 430 ezer köbméter gázt termelnek ki naponta.

 „A készletek növelésével perspektívát teremtünk a gáztermelés fenntartható növekedéséhez” – jelentette ki Oleh Tolmacsev, a gázkitermelő cég ügyvezető igazgatója.

(hirado.hu)